Rekordot dönthet jövőre a magyar járműipar

szeptember 27, 2018 0

Jövőre, a magyar gazdaságtörténetben először, az autóipar termelési értéke meg fogja haladni a 10 ezer milliárd forintot – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban annak kapcsán, hogy a kormány stratégiai megállapodást köt a turbófeltöltőket gyártó, amerikai BorgWarner vállalattal, amely a világ legnagyobbjai közé tartozik az ágazatban.

Turbóra kapcsol a General Motors

július 31, 2017 0

2018-tól a General Motors minden modelljének lesz turbós változata. Szentségtörésnek tűnhet, hogy az amerikai szabadidő-autókban kétliteres, négyhengeres motor dolgozik, de a vállalat szerint az új turbós motorok kielégítik a vásárlói igényeket, ugyanakkor pedig takarékosabbak elődeiknél.

115 munkahelyet teremt a BMW és a Mercedes felsőzsolcai beszállítója

július 28, 2017 0

A francia autóipari Sicta Kft. 3,4 milliárd forintos beruházással bővíti felsőzsolcai alkatrészgyárát, ebből a magyar kormány 437 millió forint támogatást biztosít, amely a teljes fejlesztés 13 százaléka – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

12 millió eurós beruházást jelentett be a Sicta Borsodban

június 21, 2016 0

A Sicta bejelentette továbbá, hogy újabb 12 millió euró, azaz megközelítőleg 3,7 milliárd forint értékű beruházást kíván végrehajtani az elkövetkezendő négy évben a gyártó területének és gyártási kapacitásának további növelése érdekében Felsőzsolcán, és 2016 év végéig újabb 50 fő felvételét tervezik.

Bővített a BorgWarner Oroszlányban

december 22, 2015 0

Az amerikai tulajdonú, turbófeltöltőket gyártó BorgWarner Oroszlány Kft. telephelyén 3,5 milliárd forintból bővítették a gyártáskapacitást; a projekt hétfői zárásán Bogár Attila ügyvezető igazgató az MTI-nek elmondta, hogy az Új Széchenyi Terv keretében 913,7 millió forint uniós támogatásban részesültek.