Mentességet kapott a Suzuki

október 25, 2018 0

A járműipar szereplőinek összefogását kezdeményezte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Automotive nemzetközi autóipari és beszállító szakkiállításon, hogy koalíciót alkotva tekintsék át a járművek károsanyag-kibocsátására vonatkozó új európai szabályozás hatását a magyar autóiparra, és tegyenek javaslatot a célértékek megvalósíthatóságára.

Suzuki márkakereskedés nyílt Dunaújvárosban

október 4, 2018 0

Az év negyedik Suzuki szalonja nyílt meg a Di-Fer-csoport dunaújvárosi Suzuki Újváros márkakereskedésével, amely teljes típusválasztékkal, szervizeléssel és kiegészítő szolgáltatásokkal erősíti a márkát a Közép-Dunántúli régióban. Értékesítési fölényével az újautó-piacot egész évben magabiztosan uraló Suzuki immár 78. magyarországi kereskedését avathatta fel.

Bemutatta új hajómotorjait a Suzuki

szeptember 29, 2018 0

A Suzuki bemutatta legújabb, DF175A és DF150A, nagy teljesítményű külmotorjait az idei Genovai Hajókiállításon. Az új modellek jobb hajózási élményt és még kedvezőbb üzemanyag-hatékonyságot biztosítanak az olyan fejlett technológiáknak köszönhetően, mint a nagy kompresszióarány, a Suzuki Lean Burn üzemanyag keverékképzési és égésszabályozási rendszere és a féldirekt légbeszívó rendszer.

Megújult a magyarok kedvenc autója

szeptember 24, 2018 1

A 2018-ban 30. születésnapját ünneplő Vitara-sorozat 1988-ban indult útjára a kompakt szabadidő-autó kategória úttörőjeként, és elegáns kialakításával, könnyű manőverezhetőségével, kényelmes vezetési élményével, valamint terepen nyújtott, […]

Suzuki Ring épül Esztergomban

szeptember 21, 2018 0

Suzuki-dolgozók és hozzátartozóik teljesítették az öt állomásból álló zöld expedíciós kihívást a japán tulajdonú autógyár családi napján, kifejezve ezzel a környezet védelme iránti elkötelezettségüket.

A Suzuki a legnyereségesebb

augusztus 27, 2018 0

A forgalom alapján számított nyereség tekintetében 2018 második negyedévében a Suzuki megelőzte az eddig vezető BMW-t – írja a Totalcar.

Ilyen lett a legnépszerűbb magyar autó

augusztus 10, 2018 0

Már nem kell sokat várnunk a megújult Suzuki Vitarára, ugyanis a továbbfejlesztett modell idén ősztől a hazai vásárlók számára is elérhető lesz. Az új Vitara elődjének izgalmas és stílusos továbbgondolása: Magyarország legnépszerűbb, egyben a Suzuki legsikeresebb modellje számos új biztonsági funkcióval érkezik.

Jelentett a Suzuki

július 11, 2018 0

A Suzuki Motor Corporation bejelentette a 2017-es pénzügyi év (2017. április–2018. március) jármű-újrafeldolgozási eredményeit Japánban a helyi szabályozásnak megfelelően.

Hogyan lesz a hulladékból érték?

július 2, 2018 0

A hulladékgazdálkodás rendkívül felelősségteljes szakma. Rajta múlik, hogy a jövőnk és a környezetünk milyen állapotban lesz az új generációk számára. Megnyugtató, hogy a hulladékgazdálkodás olyan szakemberek irányításával történik, mint Dobos Tamás, aki 2009 óta cégvezetőként felel az idén 4,5 milliárd forintos forgalmat tervező Saubermacher Magyarország Kft. kereskedelmi és üzemeltetési tevékenységéért.

Itthon is bemutatkozott az új Swift Sport

június 30, 2018 0

A harmadik generációs Suzuki Swift Sport könnyebb és gyorsabb is elődjénél, alacsonyabban és szélesebben ül, agresszívabb a vonalvezetése, a nyomaték és a tömeg aránya pedig egyértelműen egy kiválóan manőverezhető, élményautóvá teszi.

Vezettük: Suzuki Swift Sport

június 13, 2018 0

Végre kézhez kaphattuk a Suzuki legizgalmasabb autóját, a Swift Sport dögösebb és vadabb elődeinél, ezúttal turbós, de nem bánjuk. A tököli vezetéstechnikai pályán tettük próbára.

Tart a lendület a magyar autópiacon

június 5, 2018 0

Az új személyautók eladása 17,5 százalékkal nőtt Magyarországon májusban az előző év azonos időszakához képest, 12 871 új személygépkocsit helyeztek forgalomba. Az év első öt hónapjában pedig 28,6 százalék volt a növekedés a 2017. január-májusi időszakhoz képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE) és a Carinfo.hu.

2020-ra okosgyár lesz az esztergomi Suzuki

május 31, 2018 0

Idén márciusban jelentették be, hogy a Magyar Suzuki Zrt. 5,3 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési programot hajt végre konzorciális partnereivel versenyképes prototípusok és gazdaságos gyártási technológiák kifejlesztésére. A vállalat indulása óta nagy hangsúlyt fektet a folyamatos modernizációra, a jelenleg folyamatban lévő projekt zárásával az esztergomi gyár 2020-ra várhatóan okosgyárként lesz meghatározó szereplője az európai és a magyar autógyártásnak.

Afrikára koncentrál a Suzuki és a Toyota

május 31, 2018 0

A Toyota és a Suzuki megállapodtak arról, hogy megkezdik az egyeztetéseket új, közös projektekről a technológiai fejlesztés, a járműgyártás és a piacfejlesztés területein.

Suzuki világrekord a Hungaroringen

május 28, 2018 0

A Magyar Suzuki Zrt. június 9-én megrendezi a Suzuki Világrekord Napot a Hungaroringen, ahol a cél, hogy a rekordot rögzítsék a Guinness Rekordok Könyvében. Az ingyenes, egész napos programon a szervezők minden Suzuki motorosra számítanak.

Áprilisban belehúztak az autóvásárlók

május 16, 2018 0

Az előző év azonos időszakához képest 38,9 százalékkal több, 12 056 személygépkocsit helyeztek forgalomba áprilisban, az idei első négy hónapban pedig 32,2 százalék volt a növekedés 2017 azonos időszakához képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a carinfo.hu autópiaci hírportál.

1 8 9 10 11 12 14