A Siemensnek minden bejött

május 17, 2021 1

Tovább növelte negyedéves eredményét és ennek tükrében megemelte éves eredmény-előrejelzését is a német Siemens AG gépipari konszern a honlapján közzétett jelentése szerint.

Vezetőváltás a Siemens Zrt.-nél

május 2, 2021 0

A magyarországi Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatói posztját május 1-jétől Jeránek Tamás veszi át, Dale A. Martin tizenegy, kiemelkedően sikeres év után saját döntésére elköszön a vállalattól, nyugdíjba megy – közölte a Siemens.

Íme, az új Nightjet

március 5, 2021 0

Az ÖBB és a Siemens Mobility Bécsben bemutatta az új Nightjet első festett kocsiszekrényét és külső formatervét. Az új, ultramodern vonatok 2022 vége felé lépnek üzembe és először Ausztriából és Németországból Olaszország felé közlekednek majd. A Siemens Mobility-vel kötött keretmegállapodásából az ÖBB már lehívta az első 13 szerelvényt melyet várhatóan az év folyamán még további 20 garnitúra követi.

Zuhant a Siemens profitja

május 21, 2020 0

Jelentősen, 64 százalékkal csökkent a Siemens AG profitja pénzügyi évének második negyedében, amely március végével záródott.

Felemás eredmény a Siemenstől

február 12, 2020 0

A Siemens az elemzők által vártnál nagyobb profitról, de kisebb bevételről jelentett a december végével záródott első pénzügyi negyedév alapján.

Siemens-leánytól vesz fejlesztőszoftvert a Mazda

augusztus 13, 2019 0

A Siemens bejelentette be, hogy a Mazda átveszi a Capital elektromos tervező szoftvercsomagot a Mentor Graphics-tól, a Siemens leányvállalattól, hogy segítségével maximalizálja az innovációt az újgenerációs gépjárműipari elektromos rendszerek tervezése terén.

Meglepetés a Siemenstől

május 13, 2019 0

Az elemzők által vártnál kedvezőbb lett a Siemens AG profitja a március végével záródott pénzügyi év második negyedében.

Nem egyesülhet a Siemens és az Alstom

február 21, 2019 0

Elutasította a német Siemens AG és francia konkurense, az Alstom SA vasúti üzletágainak egyesülését az Európai Bizottság, mondván, hogy az ellentétes lenne az uniós belső piaci versenyszabályokkal.

Vétóz az Európai Bizottság

január 24, 2019 0

Az Európai Bizottság vétót emel a német Siemens AG és francia konkurense, az Alstom SA vasúti üzletágainak egyesülésére – közölte a Reuters jól értesült forrásokra hivatkozva.

A Deutsche Bahn további ICE 4 vonatokat rendel

október 13, 2018 0

A Deutsche Bahn (DB) kibővíti flottáját, és további 18 darab 7 kocsis ICE 4 motorvonatot és 50 további vontató kocsit (Power Car) rendelt a Siemens Mobility-től. Ezekkel az új vontatókocsikkal 50 darab, korábban 12 kocsis konfigurációban rendelt ICE 4 motorvonat kiterjeszthetővé válik 13 kocsis összeállításra is.

1 2 3 4