Török páncélozott járműveket gyárthat Magyarország

november 9, 2023 0

Harcjárművek magyarországi gyártására írtak alá egyetértési nyilatkozatot a Honvédelmi Minisztériumban. A dokumentumot a Nurol Makina török hadiipari vállalat vezérigazgatója, Engin Ufuk Aykol, a Nurol Makina Hungary Kft. vezérigazgatója, Mehmet Atak, valamint az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatója, Palkovics László és a Rába Autóipari Holding Nyrt. vezérigazgatója, Hetzmann Béla szignálta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelenlétében.

Hatalmas árbevételt ért el a Rába

augusztus 29, 2023 0

A Rába Járműipari Holding Nyrt. az idei év első fél évében 40 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, amely az elmúlt húsz év legmagasabb féléves árbevételét jelenti – közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján a győri járműgyártó vállalat.

Jól megy a Rábának

május 8, 2023 0

A Rába Járműipari Holding Nyrt. éves rendes közgyűlése elfogadta a vállalat igazgatóságának beszámolóját a társaság tavalyi évi működéséről. A konszolidált beszámoló szerint a Rába árbevétele 64,3 milliárd forint lett, 38,6 százalékkal magasabb, mint 2021-ben – közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat.

Rába vezér az egyetem kuratóriumában

április 23, 2023 0

A győri Széchenyi István Egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriuma egyhangúlag Hetzmann Bélát, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatóját választotta meg új tagjának.

Csökkent a Rába adózott eredménye

március 16, 2023 0

A Rába Járműipari Holding Nyrt. 64,3 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el 2022-ben, 38,6 százalékkal többet az előző évinél; adózott eredménye 623 millió forint volt, 51,4 százalékkal kevesebb, mint 2021-ben – tette közzé a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Tizenöt százalékkal emeli a béreket a Rába

március 7, 2023 0

Lezárult a bértárgyalás a Rába Járműipari Holding Nyrt. valamennyi vállalata és a szakszervezetek között, amelynek eredményeként a korábbi évekhez képest másfélszeres mértékű, 15 százalékos átlagos alapbérfejlesztést hajtanak végre a csoportnál idén január 1-jétől – közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat február közepén.

Nőtt a Rába árbevétele

november 28, 2022 0

A Rába Járműipari Holding Nyrt. 15,8 milliárd forint árbevételt ért el az idei harmadik negyedévben, 66,4 százalékkal többet az előző év azonos időszakához képest; vesztesége 15,4 százalékkal, 562 millió forintra csökkent a tavalyi harmadik negyedévi 665 millió forintos veszteség után – tette közzé a győri székhelyű járműgyártó vállalat.

Eladja tesztpályáját a Rába

november 2, 2022 0

A Rába Nyrt. a közgyűlés jóváhagyásával eladja a Rábaring tesztpályát – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett határozatban.

Csökkent a Rába adózott eredménye

augusztus 30, 2022 1

A Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele a második negyedévben 35,8 százalékkal 16,742 milliárd forintra nőtt, adózott eredménye ugyanakkor 78,3 százalékkal 317,627 millió forintra mérséklődött az előző év azonos időszakához képest – közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Megvette a Rába a Rekardot

július 7, 2022 1

A Rába Járműipari Holding Nyrt. megvásárolta a Rekard Hajtómű- és Gépgyártó Kft. 75,1 százalékos részesedését, így a 2019 májusában felvásárolt 24,9 százalékos részesedéssel együtt a cég a Rába 100 százalékos leányvállalataként működik tovább – közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Nem fizet a Rába

április 24, 2022 0

A Rába Nyrt. nem fizet osztalékot, eredménytartalékba helyezték a cég 2021-ben elért eredményét – közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Nem fizet a Rába osztalékot

március 26, 2022 0

A Rába igazgatósága a vállalat tavalyi eredményének eredménytartalékba helyezését javasolja – derül ki a Rába Járműipari Holding Nyrt. közgyűlési meghívójából.

Még mindig nyereséges a Rába

november 25, 2021 0

A Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni vesztesége 266,6 millió forinttal 665 millió forintra nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest – közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) oldalán.

Jól megy a Rábának

szeptember 4, 2021 0

Jelentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest – közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Új tulajdonosa van a Rábának

augusztus 27, 2021 0

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében – közölte a járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

1 2 3 4