Jól megy a Toyotának

február 20, 2021 0

A Toyota Motor japán járműgyártó a vártnál nagyobb, 54 százalékos működési nyereségnövekedést ért el a december végével záródott pénzügyi harmadik negyedévben.

Nem roppantotta meg a válság a Ferrarit

február 11, 2021 0

A Ferrari azt közölte, hogy tavaly 10 százalékkal, 1,14 milliárd euróra csökkent a kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírások előtti eredménye (EBITDA), ami idén már nő, miközben egy szót sem ejtett a közleményében arról, hogy ki lesz a decemberben lemondott vezérigazgató utódja.

Napi 11,7 milliárd forintot veszített tavaly a Boeing

február 7, 2021 0

Rekordveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing amerikai konszern az új, 777X repülőgépek programjával kapcsolatos leírások hatására, a polgári repülőgépek iránt a pandémia miatt megcsappant kereslet következtében, illetve arra a veszteségre, amit az okozott, hogy a múlt év nagyobbik felében a földre kényszerültek 737 MAX repülőgépei.

Tarolt a Toyota

december 15, 2020 0

A Toyota 927 ezer 623 autót értékesített októberben, 8,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A növekedést elsősorban a kínai és az amerikai kereslet gerjesztette.

Örülnek a BMW-nél

november 24, 2020 0

A BMW AG harmadik negyedévi adózott eredménye 17,4 százalékkal 1,81 milliárd euróra nőtt, elsősorban amiatt, hogy bővült a kínai kereslet a cég különösen nyereséges luxusautói iránt, mint például az X7.

Jól megy a Hankooknak

november 22, 2020 0

2020 harmadik negyedévére a Hankook Tire a globális árbevétel és az üzemi eredmény emelkedéséről számolt be, előbbi 2,8 százalékkal, utóbbi 24,6 százalékkal nőtt a tavalyi év ugyanezen időszakával összehasonlítva, míg az előző negyedévhez képest az emelkedés 38,3, illetve 220,5 százalékos. Ez az emelkedés főleg a csereabroncsok kereskedelmének fellendülésével magyarázható az olyan nagyobb régiókban, mint Európa, Észak-Amerika és Kína. Emellett Kínában az eredeti alkatrészként felkerülő abroncsok és a 18 hüvelykes, vagy annál nagyobb abroncsok iránti kereslet is nőtt. A vállalat Laufenn márkaportfóliója szintén fontos tényező azon ügyfelek számára, akik minőségi abroncsot keresnek versenyképes áron.

Jól megy a Hondának

november 20, 2020 0

Több mint duplájára emelte az éves működési nyereségre vonatkozó előrejelzését a Honda Motor, amelynek bevételei enyhén csökkentek, profitja viszont a vártnál is nagyobb mértékben emelkedett július-szeptemberben.

Jó hír a Rábáról

november 18, 2020 0

A Rába-csoport az idei harmadik negyedévet 267 millió forint adózás utáni veszteséggel zárta, ami jóval kedvezőbb a második negyedév egymilliárd forintot meghaladó veszteségénél, és kisebb a tavalyi harmadik negyedév 429 millió forintos veszteségénél is – derül ki a járműipari vállalat tőzsdei gyorsjelentéséből.

Nyereséges a Volkswagen

november 13, 2020 0

Nyereséges lett a Volkswagen-csoport a harmadik negyedévben, elsősorban annak a hatására, hogy sikerült kordában tartani a kiadásokat, illetve hogy legnagyobb piacán, Kínában növelte eladásait.

Veszteséges a BASF

november 8, 2020 0

Komoly, 2,12 milliárd euró veszteségről jelentett a harmadik negyedévről a BASF német vegyipari cég, miután egy éve még 911 millió euró nyereséggel zárt.

Csökkent az SAP eredménye

november 7, 2020 0

Az SAP német szoftvergyártó működési eredménye 12 százalékkal, 1,47 milliárd euróra, a nem nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerint számolva pedig 1 százalékkal, 2,07 milliárd euróra csökkent az idei harmadik negyedévben, amikor a bevétele 4 százalékkal, 6,54 milliárd euróra esett.

Egyre jobban megy a PSA-nak

november 7, 2020 0

A harmadik negyedévben már növekedésnek indult a francia PSA-konszern autóipari üzletágában az értékesítési árbevétel a cég honlapján publikált eredménybeszámoló alapján.

Csökkent a gépipari konszern eredménye

november 5, 2020 0

A forgalom és a megrendelések csökkenése mellett az előző évinél kissé alacsonyabb működési eredményt ért el a svájci ABB gépipari konszern a harmadik negyedévben. Nyeresége azonban egyszeri tétel miatt az előző évinek a sokszorosára emelkedett.

Sosem volt ilyen jó a Tesla

november 4, 2020 0

Történelme legjobb negyedévét tudhatja maga mögött a Tesla: az alapvetően elektromos autókat gyártó amerikai vállalat bevétele és nyeresége egyaránt rekordnagyságúra emelkedett a harmadik negyedévben.

Nyereséget vár a Volkswagen

október 12, 2020 1

A Volkswagen-csoport (VW) megerősíti 2020-ra szóló várakozását, amely szerint a koronavírus-világjárvány ellenére valamennyi üzletágban nyereséget érnek el – közölte a német autógyártó csoport.

Bajban a Rába

szeptember 2, 2020 0

Jelentősen, 30,5 százalékkal 19,2 milliárd forintra csökkent a Rába-csoport konszolidált árbevétele az első fél évben az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg a második negyedév 7,4 milliárd forintos árbevétele 43 százalékos csökkenést jelent – közölte a győri székhelyű vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

1 11 12 13 14 15 33