170 új munkahelyet teremt Pécsett egy japán beszállító

június 25, 2023 0

Átadták a japán Seiren csoport első európai gyártóegységét Pécsett, ahol a mintegy 15 milliárd forintos, 4,5 milliárd forint állami támogatással megvalósult beruházás nyomán első körben 170 új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a baranyai városban.

Fejlesztett a pécsi Autócity

október 12, 2022 0

Kapacitásnövelő beruházásokat hajtott végre több mint 300 millió forint értékben a VW-csoport gépjárműveinek márkakereskedelmével és szervizelésével foglalkozó, pécsi székhelyű P’-Autócity Zrt. (Autócity).

Fejlesztett a pécsi márkakereskedő

október 5, 2021 0

Csaknem 800 millió forintos beruházással fejlesztette tevékenységét – köztük létesített új, karosszériajavítási és autófényezési célokat szolgáló üzemet – a VW-csoport gépjárműveinek márkakereskedelmével, szervizelésével foglalkozó, pécsi székhelyű P’-Autócity Zrt. (Autócity Zrt.).

Bővített a pécsi beszállító

szeptember 22, 2021 0

Az egyik legnagyobb dél-koreai autóipari beszállítónak számító Hanon Systems Pécsett 11,5 milliárd forintos, zöldmezős beruházást hajtott végre, amelyhez a magyar állam mintegy 2,5 milliárd forint támogatást nyújtott.

Különleges mérnököket képeznek Pécsett

augusztus 25, 2021 0

Az országban elsőként a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán (PTE MIK) indul tüzelőanyag-cella és hidrogéntechnológia szakmérnök szakirányú továbbképzés.

Kapacitásait bővíti a pécsi Z Elektronika

május 24, 2021 1

Csarnoképítésbe kezd, gyártóberendezéseket vásárol és szervezetfejlesztést valósít meg a Magyar Multi Program keretében elnyert 500 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból és saját forrásból az elektronikai bérgyártást és kapcsolódó fejlesztéseket, szolgáltatásokat végző pécsi Z Elektronika Kft.

Orosz repülőket gyártanak Pécsett

március 26, 2021 0

Szerződést írt alá az orosz Iljusin vállalat és a magyar Aviation Engineering az Il-103-as repülőgépek magyarországi modernizálásáról és gyártásáról – közölte az orosz ipari és kereskedelmi minisztérium sajtóosztálya.

Átalakítja termékportfólióját a Körber pécsi érdekeltsége

november 13, 2020 0

A dohányipartól való függésének csökkentése érdekében folyamatosan bővíti a termékportfólióját a Körber-csoporthoz tartozó Hauni Hungária Gépgyártó Kft., amely a jövőben megváltoztatja elnevezését is – közölte a pécsi székhelyű vállalat.

Bővített a pécsi lemezmegmunkáló

március 12, 2020 0

Több mint egymilliárd forintos beruházással bővítette telephelyét és gyártókapacitását a baranyai megyeszékhelyen főként fémmegmunkálással foglalkozó Lemeztechnika Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Lemeztechnika Kft.).

100 repülőt rendeltek a pécsi Magnustól

december 9, 2019 0

A pécsi repülőgépgyár a jövő év elejétől teljes kapacitással üzemel, és már megrendelték az első száz darabot a létesítményben készülő típusok egyikéből – közölte a Pécs-Pogányban korábban összeszerelő üzemet és kompozitgyárat építő, magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt.

Átadták a Magnus kompozitüzemét

november 6, 2019 0

A kormány kiemelt ágazatnak tekinti a repülőgépipart, el szeretné érni, hogy Magyarország ne csak az autóipar, a közúti járműipar, hanem a repülőgépipar nyertesévé is váljon – jelentett ki az innovációs és technológiai miniszter a repülőgépgyártással foglalkozó Magnus Aircraft Zrt. pécs-pogányi repülőtéri, több mint 5000 négyzetméteres kompozitüzemének átadásán.

A thyssenkruppal új időszámítás kezdődik Pécsen

október 14, 2019 0

A német thyssenkrupp vezérműtengelyeket gyártó üzemének létrehozásával új időszámítás kezdődik Pécsen – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a beruházást elindító, ünnepélyes rendezvényen Pécsen.

1 2 3