Jó hír Németországból

október 21, 2020 0

A koronavírus járvány után szeptemberben az idén első alkalommal fordult növekedésbe az előző évihez képest a forgalomba helyezett új autók száma Németországban a szövetségi gépjármű nyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) jelentése alapján. Az átlagos szén-dioxid-kibocsátás annak ellenére is csökkent, hogy növekedett a legnépszerűbb személygépkocsi kategóriában, a SUV kategóriában fogalomba helyezett autók száma.

A németek is betiltanák a hagyományos autókat

október 14, 2020 0

Markus Söder bajor kormányfő pártja konferenciáján felvetette, hogy Németországban is tiltsák meg 2035-től a belső égésű motorral szerelt autók regisztrálását, hasonlóan Kalifornia amerikai állam tervéhez.

Újabb jó hírek Németországból

augusztus 28, 2020 0

Jelentősen, két számjeggyel mérhető ütemben ugrott meg Németország exportja júniusban az előző hónaphoz képest, az import viszont a vártnál kevésbé emelkedett, így a kereskedelmi, illetve a folyó fizetési mérleg is a várakozásokat meghaladó többlettel zárt.

Jó hír Németországból

augusztus 25, 2020 0

Javul az üzleti hangulat és a kereslet fellendülésének jelei mutatkoznak már a német autóiparban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének havi rendszeres felmérése alapján.

Bevált az otthoni munkavégzés

július 25, 2020 0

A német vállalatoknak kicsivel több mint a fele állandósítani tervezi a járványvédelmi karantén során bevezetett otthoni munkavégzést a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felmérése alapján.

Jó hír Németországból

június 28, 2020 0

A valaha regisztrált legnagyobb mértékben javult júniusban az előző havihoz képest a müncheni ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe. A felmérésbe bevont vállalkozások a korábbinál jobbnak ítélték meg aktuális üzleti környezetüket és jelentős mértékben javult jövőbeni kilátásaikról alkotott véleményük is.

3,15 millió forintnyi ingyen pénz villanyautókra

június 10, 2020 0

Elemzők és szakszervezetek is üdvözlik a német kormány 130 milliárd eurós gazdaságösztönző programját. A csomag “kiegyensúlyozott, okos, és igen tekintélyes méretű” – nyilatkozott Marcel Fratscher, a berlini DIW (Deutsches Institut für Wirtschaftsforschung) gazdaságkutató intézet elnöke. Mint mondta, a csomag “újabb fontos lépés a gazdaság újraindításának támogatásában”, de félő, hogy “nem az utolsó konjunktúraprogram lesz”, mert nem lehet számolni azzal, hogy a német gazdaság gyorsan kiemelkedik a világjárvány miatti válságból.

Rossz hír a német gazdaságról

június 8, 2020 0

Németországban a feldolgozóipari megrendelések alakulását igen komolyan befolyásolták a koronavírus-járvány gazdasági következményei, az ágazati rendelésállomány a vártnál jóval nagyobb mértékben esett áprilisban.

Milyen autókat vettek idén a németek?

május 27, 2020 0

A német autópiac sem tudott ellenállni a koronavírus pusztító hatásának, áprilisban beszakadtak az eladások. A drasztikus, 61 százalékos mínusz ellenére a teljes európai autópiac több mint harmadát a németek adták áprilisban.

Kihúzza a vízből a fuldokló Lufthansát az állam

május 21, 2020 0

Milliárd eurós nagyságrendű tőkeinjekciót kaphat a német államtól a koronavírus-világjárvány miatt óránként egymillió euró (350 millió forint) veszteséget termelő Lufthansa-csoport (Lufthansa Group) – jelentette a Der Spiegel.

A lengyelek tartják életben a német gépipart

május 20, 2020 0

Csökkent a német gépipar exportja az első negyedévben az ágazati szakmai képviseleti szervezet, a VDMA jelentése szerint, amely egyúttal az uniós tagországokba irányuló export kétszámjegyű csökkenését is előre vetíti az elkövetkező hónapokra.

Beszakadt a német autóipar

május 18, 2020 0

A statisztikák vezetése óta a legnagyobb mértékben esett vissza márciusban az ipari termelés Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése alapján.

Még jobban összeborul a magyar és a német ipar

május 13, 2020 0

Az elmúlt hónapok tapasztalatai nyomán a német vállalatok a beszállítói láncok rövidítésének céljából beruházásaikkal az eddigieknél is erőteljesebben kereshetik a közép-európai lehetőségeket, így még szorosabbá fűzhetik magyarországi kapcsolataikat is – hangzott el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Peter Altmaier német gazdasági és energetikai miniszter online egyeztetésén, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tájékoztatása szerint.

Folytatódik az ID.3 gyártása

április 25, 2020 0

A zwickaui Volkswagen üzem fokozatosan újraindítja az elektromos autók gyártását. A teljesen elektromos ID.3 gyártása folytatódik, kezdetben csökkentett kapacitással és jelentősen lassabb ciklusidővel. Számos kiegészítő intézkedést hajtanak végre a munkatársak egészségének védelme érdekében, és az újraindítás során a nemzetközi ellátási láncok fokozatos stabilizálására is hangsúlyt helyeznek.

1 3 4 5 6 7 16