Megmenthető a nemzeti autóipar, csak akarni kell

május 30, 2020 0

Több mint 8 milliárd eurós történelmi segélycsomagot jelentett be Emmanuel Macron francia államfő a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság által sújtott autóipar modernizálására, hogy Franciaország az elektromos járművek egyik legfőbb gyártójává váljon.

Jól megtömte a franciák zsebét Kína

január 17, 2018 0

Kína 184 Airbus A320-as megrendelésére készül – jelentette be Emmanuel Macron francia köztársasági elnök, háromnapos kínai látogatásának utolsó napján.

Olaszok irányítják a francia hajógyárat

október 2, 2017 0

Emmanuel Macron francia elnök bejelentette: Párizs és Róma megállapodott arról, hogy a nyugat-franciaországi Saint-Nazaire-ben található STX France hajógyár az olasz Fincantieri vállalat irányítása alá kerül, egy a két ország közötti paritásos megállapodás alapján. Ezzel egy hónapokig tartó tárgyalássorozat zárult le, és feltehetően szélesebb haditengerészet együttműködés kezdetét jelenti a két ország között.