Adómentes marad a villanyautó-vásárlás

május 3, 2020 0

A kínai hatóságok úgy döntöttek, hogy 2022 december végéig meghosszabbítják az elektromos és hibrid autók (new energy vehicles, NEV) vásárlásakor az adómentességet, amit 2018 elején vezettek be és az intézkedés eredetileg 2020 december végén járt volna le.

Májusban rajtol a Toyota és a BYD kínai vállalata

április 22, 2020 0

A Toyota és a BYD tavaly novemberi megállapodásuknak megfelelően megkezdte az új, akkumulátoros elektromos autók (BEV) kutatására és fejlesztésére szolgáló közös vállalkozás előkészítő munkáit. Az 50-50 százalékban a Toyota és a BYD által tulajdonolt közös vállalat bejegyzése már meg is történt, és a cég dolgozói a tervek szerint májusban kezdik meg a munkát.

Villanypróba: Kia e-Niro

február 27, 2020 0

A legjózanabb és legélhetőbb villanyautók egyikét kínálja a Kia tartalmas felszereltséggel, alacsony fogyasztással, hosszú hatótávval és hétéves garanciával. Kipróbáltuk az Év Zöldautója 2020 díjra nevezett villanyautót.

A Teslán múlik a Panasonic sikere

február 10, 2020 0

Csökkent a Panasonic forgalma, és romlott a működési eredménye pénzügyi éve első kilenc hónapjában. A harmadik negyedévben viszont a Tesla akkumulátor-keresletének köszönhetően nőtt a Panasonic működési eredménye.

Brit elektromosautó-fejlesztőbe fektet be a Hyundai

január 25, 2020 0

A Hyundai autóipari konszern és érdekeltsége, a Kia 110 millió dollárt invesztált a brit Arrival elektromos járműveket gyártó start-up vállalatba az európai piacra szánt kis-haszongépjárművek közös fejlesztése és gyártása érdekében.

Még 30 évük van a benzinmotoroknak

január 17, 2020 0

Több kockázatot mint lehetőséget lát a teljesen elektromos járműtechnológiában a BMW, ezért továbbra is nagy hangsúlyt helyez a dízel- és benzinmotorok fejlesztésére, valamint a tetszés szerinti hajtáslánc beépítéséhez rugalmasan alakítható járműplatformokra – mondta Klaus Fröhlich, a konszern fejlesztési igazgatója az Automotive News Europe portálnak adott interjúban.

Nem az elektromos autó az egyetlen és végső megoldás

december 19, 2019 0

Kína nem tekinti egyedüli üdvözítő megoldásnak az elektromos mobilitást, hanem nagy hangsúlyt helyez a jövőben az alternatív üzemanyagot használó belsőégésű motorok fejlesztésére és használatára is – írja a német Focus Online hírportál a sanghaji JSC Automotive üzleti tanácsadó cég elemzését idézve.

Jó árat kapott az elektromos Skoda

november 19, 2019 0

Az első elektromos jó árral, csekély fogyasztással, izgalmas vezethetőséggel, kiemelkedő utasbiztonsággal és okos megoldásokkal villanyozza fel a magyar autópiacot.

Úgy veszik az autókat a magyarok, mintha nem lenne holnap

november 12, 2019 0

Októberben 12 451 személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, a bővülés tavalyhoz képest 14 százalékos, kishaszonjárművekből ugyanakkor 29 százalékkal kevesebb, 1268 állt forgalomba az előző hónapban – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).

Megkezdődött az ID.3 gyártása

november 12, 2019 0

Megkezdődött a németországi Zwickauban az első teljesen elektromos Volkswagen személyautó, az Év Zöldautója 2020 díjra jelölt ID.3 sorozatgyártása.

Villanyautókra vált a Ford

szeptember 20, 2019 0

A Ford 2022-re egymillió új elektromos autó értékesítését tervezi Európában, ez a szám akkorra meghaladhatja a benzines és dízel üzemű járművek eladását.

A briteknek bejön az elektromos autó

szeptember 16, 2019 0

Augusztusban már a hatodik egymást követő hónapban csökkent a forgalomba helyezett új autók száma Nagy-Britanniában, ugyanakkor megugrott az akkumulátoros elektromos autók (BEV) eladása.

1 2 3 4 5 16