Béremelés a Suzukinál

február 16, 2021 1

Az idei bérfejlesztésben a korábbi évekhez hasonlóan az üzemi tanáccsal folytatott konzultáció eredményeképpen év elejéig visszamenőlegesen átlagosan 8 százalékos alapbéremelést hajt végre a Magyar Suzuki Zrt. Az operátorok kezdő bére 15 százalékkal emelkedik 2021-ben.

90 ezer forinttal nő a fizetés az autógyárban

december 30, 2020 1

Kétéves bérmegállapodással zárultak az egyeztetések a Mercedes és az érdekképviseleti szervezetek között, amelynek értelmében 90 ezer forinttal nő az alapfizetés a következő két évben a kecskeméti gyárban – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

Júniusban 421 700 forint volt az átlagbér

szeptember 14, 2020 0

Az első félévben a bruttó átlagkereset 395 ezer forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 600 forint volt, mindkettő 9,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Júniusban a bruttó átlagkereset 421 700 forint volt, 15,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Bónuszt fizet a Suzuki

május 13, 2020 0

A Magyar Suzuki Zrt. vezetése szerint a munkavállalók teljesítményét nehéz helyzetben is értékelni kell. Ezért a jelenlegi járványügyi és gazdasági helyzet ellenére a vállalat úgy döntött, hogy az üzemi tanáccsal történt egyeztetésnek megfelelően, a 2019-ben elért sikerek és az eredményes közös munka elismeréseként júniusban bónuszt fizet a dolgozóknak – közölte Bonnár-Csonka Zsuzsanna vállalati kommunikációs vezető.

Órabére 1326 forint? Akkor az átlaghoz tartozik

május 12, 2020 0

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1326 forint volt az első negyedévben, ami 19 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában mért 1115 forintos szintet – derül ki a Trenkwalder és a BDO Magyarország MTI-hez eljuttatott közös közleményéből.

375 200 forint a magyar átlagkereset

április 10, 2020 0

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) januári időszakra szóló összesítése alapján a bruttó átlagkereset az előző év azonos időszakához viszonyítva 9,2 százalékos növekedéssel 375 200 forintot ért el – hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

403 ezer forint a férfiak átlagkeresete

március 3, 2020 1

Tavaly decemberben a bruttó átlagkereset 406 400 forint volt, 13,1 százalékkal magasabb, mint egy éve, így a tavalyi, éves átlagkereset 367 800, a nettó 244 600 forint lett, mindkettő 11,4 százalékkal nőtt 2018-hoz viszonyítva – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Átlagosan 371 ezer forint cafeteriát kapnak a munkavállalók

február 15, 2020 0

Átlagosan bruttó 371 ezer forintot, a tavalyinál kicsit kevesebbet nyújtanak a munkavállalóiknak cafeteria juttatásként a cégek a Szent István Egyetem és a HR Kutató Központ által végzett friss kutatás szerint, amelyből az is kiderül, hogy elsősorban a nagyvállalatok adnak béren kívüli juttatást – írta a Világgazdaság.

8 százalékkal nőhet a minimálbér

december 27, 2019 0

Várhatóan nem kötnek új megállapodást a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseletek, így jövőre is nyolc-nyolc százalékkal emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum összege a 2018 végén megkötött, kétéves egyezség értelmében – értesült a Magyar Nemzet.

Magasabb bérek és még több ukrán a megoldás a munkaerőhiányra

november 15, 2019 0

A magyar gazdaság egyre erősödő problémája a munkaerőhiány, több mint 250 ezer álláshely áll betöltetlenül. A legnagyobb gond az iparban, ezen belül is a feldolgozóiparban, az egészségügy és a szociális ellátás, valamint a kereskedelem és a vendéglátás területén érzékelhető – derül ki a BDO Magyarország közelmúltban készült elemzéséből.

Kevesebb pénzt fizet a BMW

november 12, 2019 0

Több ezer munkavállalónak csökkentheti a bérét Németországban a BMW járműgyártó társaság egy takarékossági program részeként – jelentették német hírportálok.

1165 forint az átlag órabér

augusztus 16, 2019 1

Idén a második negyedévben 1165 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami több mint 16 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest – derül ki a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó társaság a Trenkwalder Recruitment Kft. több mint 7 ezer dolgozó béradatait feldolgozó elemzéséből.

186 ezer forintra nő a minimálbér Lengyelországban

június 6, 2019 0

A minimálbér és a minimálisan fizetendő órabér emelésére vonatkozó tervezetet ismertette Elzbieta Rafalska lengyel szociális, család- és munkaügyi miniszter. A javaslat szerint a minimálbér jövő év elejétől 15 ezer forintnak megfelelő összeggel lenne magasabb.

343 900 forint a bruttó román átlagbér

május 20, 2019 1

Márciusban 13,7 százalékkal volt magasabb Romániában a nettó átlagbér a tavalyi év harmadik hónapjához képest – közölte a román országos statisztikai intézet.

Óránként bruttó 1115 forintért dolgoznak a magyar szakmunkások

május 10, 2019 0

Idén az első negyedévben 1115 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami 16 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest – derül ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer dolgozó béradatait feldolgozó elemzéséből.

Munkaerőhiány hajtja felfelé a béreket

május 7, 2019 0

Elsősorban a munkaerőhiány hajtja felfelé a béreket és az erőteljes növekedés addig kitarthat, amíg a gazdasági növekedés kedvező üteme fennmarad – így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentését.

1 2 3 4 5 7