Növeli az idei tervét a Magyar Suzuki

június 24, 2019 0

A Magyar Suzuki Zrt. immár harmadik éve uralja a hazai autópiacot, tavalyi részesedése 14,12 százalékos. 19 292 új Suzuki személyautót regisztráltak tavaly Magyarországon, 27 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben, 58 százalék – 11 127 autó – az Esztergomban gyártott közönségkedvenc Vitara volt. A Magyar Suzuki 2018-ban 171 885 járművet adott el 123 országban, ebből 163 291 (95 százalék) a Dunakanyarban készült, a nemzetközi vállalat harmadik legnagyobb gyártókapacitású üzemében Japán és India után; amely a cég egyetlen európai gyáregysége is egyben. A Magyar Suzuki Zrt. 1953,3 millió euró értékű nettó árbevétellel zárta a 2018-as évet.

Jó évet zárt itthon a Bosch

június 6, 2019 0

A Bosch magyarországi tevékenységének minden területén növekedést ért el 2018-ban. Teljes magyarországi árbevételét, beleszámítva a nem konszolidált vállalatok árbevételét és a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységeket is, 1317 milliárd forintra növelte 2018-ban, ami 13 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest.

Brutálisan nőtt a Ferrari profitja

február 7, 2019 0

Jelentősen, 46 százalékkal nőtt a Ferrari tavalyi profitja, különösen a cég legerősebb, V12-es motorjával felszerelt autók eladása bővült.

Sosem termelt még ennyi pénzt a Bosch

február 5, 2019 0

A Bosch csoport folytatja sikersorozatát: a kihívásokkal teli gazdasági körülmények és a gyengélkedő piacok ellenére 2018-as árbevétele és eredménye elérte a minden idők legjobbjának számító szintet. Az előzetes adatok alapján a technológiák és szolgáltatások szállítója tavaly 77,9 milliárd eurós árbevételt ért el.

Fejlődik a magyar autópiac

szeptember 29, 2018 0

Módosította 2018. évre vonatkozó piaci előrejelzését a piaci folyamatok alapján a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), a januárban közölt 125 ezerhez képest 142 ezer új személyautót helyeznek majd forgalomba Magyarországon ebben az évben – közölte az MGE.

Jelentős ingadozásokra számít az Audi

augusztus 24, 2018 0

2018 első félévében az Audi-csoport 31,2 milliárd euróra növelte forgalmát, működési eredményét pedig 2,8 milliárd euróra. A négykarikás márka működési eredménye a forgalom arányában stabil növekedést mutatott és elérte a 8,9 százalékot, mint az előző év első felében is. Az éves jelentés előjelzései szerint a vállalat jelentős pénzügyi és volumen-ingadozásra számít 2018-ban.

Mitől kell félni 2018-ban?

január 8, 2018 0

Az Euler Hermes Hitelbiztosító év végi elemzésében 5 kiemelt területet, a gépjárműipart, az építőipart, a szállítmányozást, az élelmiszeripart és a kiskereskedelmet vizsgálta meg a 2017-es események és a 2018-as várakozások alapján.