Nőtt a Waberers profitja

május 16, 2021 0

A Waberers International Nyrt. 2021. első negyedévében 142,3 millió euró árbevételt ért el, ami 18,1 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest, míg a kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség (EBIDTA) 7,9 százalékkal 16,6 millió euróra nőtt – közölte a szállítmányozó társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján első negyedéves jelentésében.

A németek alig vesznek Audit, bezzeg a kínaiak

május 16, 2021 0

Jelentős mértékben növelte forgalmát és nyereségét az első negyedévben az Audi, a Volkswagen konszern prémium márkája, éves előrejelzésében azonban “óvatos optimizmussal” a tavalyinál nagyobb, de az első negyedévinél kisebb bevételarányos jövedelmezőség elérését tűzte ki célul.

Flex – 120 új munkahely Zalaegerszegen és Sárváron

május 16, 2021 1

Közel 9 milliárd forintos beruházással – ebből 3,6 milliárdos állami támogatással -, 120 új munkahelyet teremtve, hosszú távú stabilitást biztosító autóipari beruházást valósít meg Zalaegerszegen és Sárváron a Flex – jelentette be a zalai megyeszékhelyen Szijjártó Péter.

5G kutatásban működik együtt az egyetem és a Telekom

május 15, 2021 1

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Telekom, a T-Systems Magyarország és a győri Széchenyi István Egyetem az 5G hálózatok és az 5G alapú szolgáltatások fejlesztésének elősegítése, valamint műszakiszakember-utánpótlás biztosítására.

Szűrszabó Levente a makói gyár új igazgatója

május 15, 2021 1

Szűrszabó Levente lett a Continental technológiai vállalat makói, autóipari tömlővezetékeket gyártó egységének igazgatója, aki közvetlenül Jürgen Ruhnaunak, a hűtő- fűtő csövek üzleti egység európai régiós operációs vezetőének a beosztottja.

Valamit nagyon jól csinál a Stellantis

május 14, 2021 0

Növelte eladásait és értékesítési árbevételét az első negyedévben a Stellantis autóipari konszern az egész ágazatot terhelő alkatrészhiány ellenére is a cég honlapján közzétett jelentés alapján.

Brutális nyereség a General Motors-nál

május 14, 2021 0

Az elemzők által vártnál nagyobb, a tavalyi első negyedévhez képest több mint tízszeres nyereség növekedésről jelentett szerdán a General Motors (GM), részben az Egyesült Államokban tapasztalt keresletnövekedés hatására és amiatt, hogy sikerült árat emelnie.

Tavares: Át kell gondolni a beszállítói láncokat

május 14, 2021 0

Súlyosan érinti a világ autógyártóit a mikroship-ellátásban bekövetkezett hiány, és ezért az autóiparnak alapjaiban “át kell gondolnia” beszállító láncának a szerkezetét – jelentette ki Carlos Tavares, a Stellantis vezérigazgatója a Financial Times webkonferenciáján.

Ez a tíz legnépszerűbb személyautó Magyarországon

május 13, 2021 2

A Datahouse adatai szerint 2021 első négy hónapjában 42 714 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 9,9 százalékkal többet (3858 autó), mint 2020 első négy hónapjában, amikor felütötte a fejét a koronavírus. A modellek versenyében az Év Magyar Autója 2021 díjas esztergomi Suzuki Vitara vezet, második a Fiat 500, harmadik a 2020-as Év Magyar Autója díjas Suzuki S-Cross.

Jó és rossz hír Németországból

május 13, 2021 0

Németországban nőtt a forgalomba helyezett autók száma áprilisban az egy évvel korábbihoz képest, de még elmaradt a válság előtti szinttől. A német autógyárak termelése és exportja nőtt az év első négy hónapjában, az éves termelési prognózist azonban az alkatrészhiány miatt visszafogta a VDA, a német autóipar szakmai képviseleti szervezete.

Ötvenmillió fékvezérlő elektronika Budapestről

május 13, 2021 0

A Continental technológiai vállalat budapesti gyára elkötelezett a biztonságos közlekedés és a fenntartható mobilitási ökoszisztéma elősegítése mellett. A vállalat fővárosi telephelye meghatározó mérföldkőhöz érkezett, 2021 áprilisában legyártotta az ötvenmilliomodik darab fékvezérlő elektronikát.

Vitara és S-Cross van túlsúlyban

május 12, 2021 0

2021 első harmadában 42 714 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 9,9 százalékkal többet (3858 autó), mint 2020 első négy hónapjában. A forgalomba helyezett személyautók és buszok mintegy 13,2 százaléka magyarországi gyárban készült. Nézzük, melyek voltak hazai gyártmányok.

Sikeres a Volkswagen-csoport, veszik a villanyautóit

május 12, 2021 0

A Volkswagen-csoport adózott eredménye éves összevetésben mintegy a hétszeresével nőtt az idei első negyedévben, miután bővültek az eladásai a legnagyobb piacának számító Kínában és nőtt a kereslet a nagyobb nyereséggel eladható járművei iránt. Az elektromos autók eladása megduplázódott.

Gönyűn fejleszt a Wuppermann

május 12, 2021 0

Az idei első negyedévben a magyar fémipar teljesítménye nyolcszázalékos növekedést regisztrálhatott – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűn, a Wuppermann Hungary Kft. támogatói okiratának átadási ünnepségén.

1 147 148 149 150 151 534