Környezetkímélően gyárt a Seat

december 24, 2016 0

A Seat termelési folyamataiban az elmúlt öt év folyamán 23,2 százalékkal csökkentették az energia-felhasználást és 24,5 százalékkal a vízfogyasztást.

Társadalmi és környezetvédelmi ügyeket is támogat az Apollo Tyres

december 23, 2016 0

Az Apollo Tyres idén több különböző programmal is támogatta a Bükki Nemzeti Park értékeinek megőrzését. A természet megóvása mellett a környéken élő emberek életminőségét javító kezdeményezéseket is indított a vállalat. A gyöngyösi Bugát Pál Kórházban tavasszal egy játszószobát alakítottak ki. Amellett, hogy támogatták a játékok, fejlesztő eszközök beszerzését, közösségi eseményt is szerveztek. Idén összesen 3500 kis beteg gyógyulását könnyítették meg ezzel a kórházban. Közvetlenül karácsony előtt pedig egy gyöngyösi gyógypedagógiai iskola kapott anyagi támogatást az Apollo Tyrestől.

Bajban a románok

december 22, 2016 2

Az első tizenegy hónapban 6 százalékkal csökkent a román járműgyártás, ami az elmúlt három évben a legnagyobb mértékű visszaesés.

Köszöntötték a jubiláló Eckerlét

december 21, 2016 0

Ünnepélyes fogadás keretében köszöntötte a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzeti Befektetési Ügynökség a huszonöt éve Magyarországon jelenlévő vállalatokat. A hazai gazdaság szereplőinek hosszú távú elköteleződését Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is üdvözölte.

Nem csökkent a dízel Volkswagenek ára

december 19, 2016 0

Nincs alapja a kártérítési követelésnek, mert nem csökken a Volkswagen emissziós botrányban érintett dízel modelljeinek ára az európai használtautó-piacon – írja az Automotive News Europe autóipari hírportál.

Jó évre számít a Nissan

december 19, 2016 0

Rekordeladásokra számít a Nissan 2017-ben a világgazdasági növekedéssel párhuzamosan emelkedő autópiaci keresletnek köszönhetően, még a nyersanyagárak és a devizaárfolyamok ellentétes hatásával szemben is – közölte Carlos Ghosn, a Nissan és a Renault elnök-vezérigazgatója.

ISO 14006-os minősítést szerzett a Seat

december 16, 2016 0

A Seat Spanyolország első autóipari vállalata, amely megszerezte az ISO 14006 környezetbarát tervezésre vonatkozó minősítést. Ez a tanúsítvány garantálja, hogy a vállalat termékeinek tervezési és fejlesztési folyamatai során megfelel a környezetközpontú irányítási rendszereknek.

Belehúz a japán gépipar

december 15, 2016 0

Japánban a szakértők által vártnál lényegesen nagyobb mértékben nőttek a gépipari megrendelések októberben, ami jól jelzi, hogy miként alakulnak a gazdasági növekedés szempontjából igen fontos beruházások a következő 6-9 hónapban.

Vezettünk az Audi-gyárban

december 14, 2016 0

Exkluzív tesztvezetésen vehettünk részt az Audi Hungaria győri gyárában, egy rövid gyárlátogatás keretében kipróbálhattuk a gyári tesztpályát.

A Videoton árbevétele megközelíti a 160 milliárd forintot

december 13, 2016 0

A Videoton Holding Zrt. 2016-os konszolidált árbevétele várhatóan mintegy 160 milliárd forint lesz – mondta az éppen 25 éve magántulajdonban lévő, magyar tulajdonú vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója. Széles Gábor közölte, hogy a cégcsoport termelő vállalatai az idén 5 százalékkal nőttek, ami az ország első 10 hónapban mért egyszázalékos ipari növekedéséhez képest kiváló adat.

Időt kérnek az autógyártók

december 10, 2016 0

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

1 198 199 200 201 202 241