Le vagyunk maradva kutatás-fejlesztésben

július 20, 2018 0

A tavalyi évben 517 milliárd forint volt a kutatás-fejlesztésre (k+f) fordított összeg Magyarországon, ami a GDP 1,35 százalékának felel meg. A k+f-ráfordítások folyó áron 21 százalékkal, 90 milliárd forinttal nőttek az előző évi, alacsony bázishoz képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatokra épülő legfrissebb elemzéséből. A kiugróan magas emelkedéshez nagymértékben hozzájárult a 2016 végén kiutalt pályázati összegek 2017-ben történt felhasználása – tette hozzá a KSH.

Tesla kamiont tesztelne a Waberers

július 20, 2018 1

Stratégiai innovációs együttműködésről tárgyaltak a Waberer’s vezetői az Egyesült Államokban. A vállalat képviselői a Tesla központjában az elektromos kamionok teszteléséről és európai bevezetésének lehetőségeiről, az Amazonnál a partneri kapcsolat mélyítéséről egyeztettek, valamint a DAF anyavállalatánál, a Paccar cégcsoportnál is tárgyalásokat folytattak.

Kevés a gépjárművezető, bajban a logisztika

július 19, 2018 0

A logisztikai ágazat legnagyobb problémája jelenleg a szakképzett gépjárművezetők hiánya. Egy nemrégiben készült Világbank-kutatás szerint egész Európában nincs elég sofőr: csupán Németországban 45 ezerre lenne még igény.

Befejezte motorjai vizsgálatát az Audi

július 19, 2018 0

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Aud: a korábban bejelentetteknek megfelelően az összes TDI V-motorját érintő belső műszaki vizsgálata lezárultával a vállalat tájékoztatta az illetékes hatóságként eljáró német hivatalt (Kraftfahrt-Bundesamt; KBA) a legfontosabb eredményekről, a részleteket az elkövetkező hetek során vitatják meg.

Műanyagból szabadidőpark

július 18, 2018 0

Recycled Island Foundation projektpartnerével közösen nyitott meg az Audi Környezetvédelmi Alapítvány egy úszó parkot Rotterdam Rijnhaven kikötőterületének vizén.

Az Emerson befejezte az Aventics akvizícióját

július 18, 2018 0

Az Emerson bejelentette, hogy befejezte az Aventics felvásárlását, amely a gép- és gyárautomatizálási alkalmazásoknál használt intelligens pneumatika technológia egyik piacvezető gyártója. Az akvizíciónak köszönhetően az Emerson jelentős mértékben kiterjeszti hatókörét a 13 milliárd dolláros, bővülő fluidtechnikai piacon, és megszilárdítja az Emerson automatizálási technológiájának jelenlétét Európában.

Az Opel húzza a franciákat

július 17, 2018 0

A PSA francia járműgyártó konszern 38,1 százalékkal, rekordszintre növelte autóeladásait az idei első fél évben.

Sanghajban épít gyárat a Tesla

július 15, 2018 0

A Tesla amerikai járműgyártó megállapodott a sanghaji városvezetéssel arról, hogy évi 500 ezer autó gyártására képes gigaüzemet építenek fel a kínai városban.

Duplázott az Ikarus Járműtechnika

július 15, 2018 0

A tavalyi 462,4 millió forintos éves árbevételének több mint kétszeresét érte el a székesfehérvári Ikarus Járműtechnika Kft. 2018 első fél évében – közölte a társaság igazgatója.

Megduplázza elektromos autójának gyártását a Renault

július 14, 2018 0

A francia Renault egymilliárd eurós elektromos járműtechnológiai fejlesztési programja keretében a Párizs melletti Flins üzemben készülő teljesen elektromos Zoe modell gyártásának a megduplázására készül – számolt be az Automotive News Europe hírportál.

Elektromos Miniket gyárt Kínában a BMW

július 13, 2018 0

A BMW tulajdonában lévő Mini márka új elektromos modelljeinek gyártásával foglalkozó közös vállalat létrehozásáról írt alá szerződést a német BMW és a kínai Great Wall Motor autógyár.

Erfurtban épül a hatalmas kínai akkumulátorgyár

július 13, 2018 0

Európában az egyik legnagyobb akkumulátorgyár megépítéséről írtak alá szerződést a német Türingia tartomány és a kínai CATL akkumulátor gyártó vállalat képviselői az Angela Merkel német kancellár és Li Ko-csiang kínai miniszterelnök vezetésével Berlinben rendezett ötödik német-kínai kormánykonzultáció alkalmából.

Önvezető autók: Budapesten lesz a Bosch kutatási központja

július 13, 2018 0

Motiválttá kell tenni a magyarországi vállalatokat a kutatás-fejlesztés erősítésében, ezért is kerültek a források egy helyre, az új Innovációs és Technológiai Minisztériumba (ITM) – mondta Palkovics László miniszter egy budapesti konferencián.

Bajban az autógyártók

július 12, 2018 0

korábban tervezettnél lassabban halad és nagyobb fennakadásokat okoz az új modellek szeptembertől érvényes új emissziós mérési normák szerinti típusengedélyének megszerzése – idézi a dpa hírügynökség Herbert Diess vezérigazgatónak a Volkswagen konszern dolgozóihoz intézett körlevelét.

1 113 114 115 116 117 241