Kelet-Európa húzza a Volkswagent

július 28, 2017 0

Javult az első félévben a Volkswagen konszern VW márkájának az eredménye. A konszern legnagyobb forgalmú márkája az elkövetkező években eredményességének további javulását várja és világpiaci vezető szerepre tör az elektromos modellek gyártásában.

Félelmetesen megugrott a Volvo profitja

július 27, 2017 0

Jelentősen, 21 százalékkal nőtt a járműgyártó Volvo Car Group profitja az idei első félévben éves összevetésben elsősorban a bővülő kínai és európai kereslet hatására.

Rákaptak az új autókra az oroszok

július 27, 2017 0

Júniusban csaknem ötéves csúcsot ért el a járműeladások emelkedésének üteme éves szinten – közölte az Oroszországban működő európai vállalatok képviseleti szervezete, az AEB.

Sikeres volt a sztrájk, béremelés az autógyárban

július 26, 2017 0

A kragujevaci Fiat Chrysler Automobiles (FCA) munkásainak képviselői június 25-én a köztársasági kormány épületében aláírták a vállalat vezetőivel a három évre szóló, új kollektív szerződésre vonatkozó megállapodást. A dokumentum az infláció mértékétől függő béremelést irányoz elő, aláírásával azonban a munkások három évre lemondtak a sztrájkjogról – adta hírül az újvidéki Magyar Szó Online.

Eladja váltógyárát a Volkswagen

július 26, 2017 0

A Reuters hírügynökség vállalati belső körökből származó értesülései szerint a Volkswagen a Renk sebességváltó gyár értékesítésének megszervezésével bízta meg az amerikai Citi kereskedelmi bankot.

A Dacia húzza a Renault szekerét

július 26, 2017 0

A Renault francia járműgyártó jelentősen, 10 százalékot meghaladó mértékben növelte globális eladásait az idei első hat hónapban.

A Teslával tárgyal a magyar kormány

július 25, 2017 0

Idén újabb rekordot dönthetnek a beruházás-ösztönzési rendszerben gondozott magyarországi befektetések – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) 2017. első félévi munkáját értékelő sajtótájékoztatón, Budapesten.

Gyorsan növekszik a Seat

július 25, 2017 0

A Seat eladásai 13,7 százalékkal emelkedtek az idén az első fél évben, az elmúlt 16 évben nem látott bővüléssel az egyik leggyorsabban növekvő márka volt az európai piacon.

Nagy balhé készül Kínában

július 24, 2017 0

A Kínában dolgozó nemzetközi autógyártó cégek levélben fordultak a pekingi hatóságokhoz azzal a kéréssel, hogy halasszák el a hibrid és elektromos autók gyártási kvótájának bevezetését, mert ennek feltételeit egyelőre nem tudják teljesíteni, és bevezetése felborítaná üzleti modelljüket.

Francia-német vadászgépet fejlesztenek

július 24, 2017 0

Franciaország és Németország megállapodott abban, hogy “közös európai légi harci rendszert” fejleszt ki a jelenlegi harci repülőgépek hosszú távú lecserélésére – közölte a francia elnöki hivatal a két ország együttes párizsi kormányülését követően.

Egyetemi kutatóközpont épül Győrben

július 23, 2017 0

Győrben tették le az ország első, 14,2 milliárd forint kormányzati támogatásból megépülő Felsőoktatási és Ipari Együttműködések Központ (FIEK) alapkövét a Széchenyi István Egyetemen. A 4700 négyzetméter alapterületű központ várhatóan jövő júliusra készül el.

Mesterséges intelligenciára öli a pénzt a Toyota

július 22, 2017 0

Kockázati tőkebefektető alapot hozott létre a Toyota 100 millió dollár alaptőkével startup-vállalkozások finanszírozására négy, az autóipar szempontjából kulcsfontosságú technológiai területen a Nikkei gazdasági lap beszámolója szerint.

Elővigyázatos intézkedés

július 22, 2017 0

Kínában 16 ezer Mercedes-Benz autót hívnak vissza ellenőrzésre elővigyázatosságból, a fékrendszer esetleges meghibásodása miatt.

1 44 45 46 47 48 78