500 új munkahely Szegeden

szeptember 26, 2016 0

A BP (British Petrol) 8 milliárd forint befektetéssel fejleszti magyarországi szolgáltatói tevékenységét, a Szegeden kialakítandó új központban 500 új munkahelyet hoz létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Száz ember kap új munkát Tatán

szeptember 20, 2016 0

Átadták a japán rugógyártó NHK Spring Hungary első európai termelőüzemét a tatai ipari parkban, az üzemben 2020-ra évente 3 és fél millió lengéscsillapító rugó és 1,2 millió stabilizátorrúd előállítását tervezik.

A Ganz zalaegerszegi gyárát is támogatja a kormány

szeptember 20, 2016 0

A 15 milliárd forintos kerettel indított idei nagyvállalati beruházási támogatási program keretében pénteken a Ganz Holding zalaegerszegi vállalatának nyújtotta át jelképesen a 88 millió forintos vissza nem térítendő támogatást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Zöld utat kapott a zalaegerszegi tesztpálya

szeptember 16, 2016 0

Megkezdődhet Zalaegerszegen a mintegy negyvenmilliárd forintos beruházással tervezett autóipari tesztpálya megvalósítása a nemzetgazdasági tárca és az érintett egyetemek képviselőinek szerdai helyszíni egyeztetése, valamint a város közgyűlésének döntése után.

Kutatás-fejlesztési központot épít Győrben a Delta-Tech Kft.

szeptember 16, 2016 0

Kutatás-fejlesztési központot épít Győrben a balassagyarmati székhelyű Delta-Tech Mérnöki Iroda Kft., amely egyedi igények alapján, saját tervezésű gépek, gyártó és szerelősorok, csomagolósorok, szállítópálya rendszerek és megmunkáló berendezések tervezésével és kivitelezésével foglalkozik.

150 új munkahelyet teremt a Mitsuba Salgótarjánban

szeptember 16, 2016 1

Bővíti gyártó és tároló kapacitásait az autóelektronikai berendezéseket gyártó japán Mitsuba cég Salgótarjánban, az új üzemrészt szeptember 14-én adták át. A teljes beruházás 2017 végére készül el 4,3 milliárd forintból, a fejlesztéssel 150 új munkahelyet teremtenek. a magyar kormány 850 millió forint támogatást nyújt a fejlesztéshez.

600 milliárdot tol a magyar iparba a Mercedes-Benz

szeptember 12, 2016 0

A Mercedes-Benz közel 600 milliárd forint értékű fejlesztést valósít meg a közeljövőben Magyarországon – mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter Budapesten Hartmut Schickkel, a Daimler Buses vezetőjével és Jörg Schmidttel, a Mercedes-Benz Hungária Kft. vezetőjével folytatott megbeszélését követően.

Újabb 200 munkahely jön létre Győrben

szeptember 12, 2016 0

Az amerikai Dana vállalatcsoport 15 milliárd forintos új beruházást indít 2017 elején Győrött – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Megduplázta a létszámot a ContiTech Vácon

szeptember 12, 2016 0

Az elmúlt évben mintegy 5,5 millió euró értékben fejlesztette tároló és gyártókapacitását, valamint technológiáját a Continental Vácon, két év alatt pedig megduplázta a dolgozói létszámot – számolt be a járműipari alkatrészeket, hűtés- és fűtéscsöveket gyártó ContiTech Fluid Automotive Hungária váci cégvezetője.

Átadták az Alumetal komáromi üzemét

szeptember 12, 2016 0

A lengyel Alumetal csoport átadta 9 milliárd forintból épült alumíniumöntvényeket készítő üzemét a komáromi ipari parkban pénteken. A beruházással 150 új munkahelyet teremtettek.

Magyar robot készül a Holdra

szeptember 4, 2016 0

Az Astrobotic elnevezésű amerikai vállalat leszállóegységén foglalt helyet holdutazásához a Puli Space magyar űrprojekt.

600 új munkahelyet teremt a Samsung Gödön

augusztus 30, 2016 0

Az európai piacra szánt elektromos autók akkumulátorainak gyártásába kezd a Samsung Gödön, a százmilliárd forintos beruházás keretében 600 új munkahely jön létre – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Lézer lemezvágót vett a Somapak

augusztus 29, 2016 0

Mintegy 200 millió forintos eszközbeszerzéssel, fele részben európai uniós forrásból növelte termelési kapacitását a pécsi Somapak Csomagolástechnikai Gépgyártó Kft.

1 27 28 29 30 31 34