Szakmunkásokat képez a Knorr-Bremse Budapesten

április 4, 2017 0

Duális képzés elindításáról állapodott meg a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrummal és két tagintézményével, az Eötvös Loránd és a Szily Kálmán szakgimnáziumokkal. A vállalat most épülő tanműhelyének kapacitása akár öt szakma gyakorlati ismereteinek oktatására is lehetőséget biztosít majd. A szeptembertől induló képzésben résztvevő fiatalok nemcsak munkahelyi tapasztalatokhoz jutnak, hanem állásajánlatot is kaphatnak a cégtől.

A Suzukinak és a Rábának is fejleszt a Bay Zoltán kutatási központ

április 1, 2017 0

A miskolci Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. pályázaton elnyert másfél milliárd forintból hazai nagyvállalatok részére kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg, a hat kiemelt projekt összértéke meghaladja a 11 milliárd forintot.

1,376 milliárdos állami támogatás kompozit szerkezeti elemek fejlesztésére

március 31, 2017 0

Kompozit járműipari szerkezeti elemeket előállító gyártástechnológia fejlesztésére nyert 1,376 milliárd forint támogatást a Magyar Tudományos Akadémia, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint az Evopro Systems Engineering Kft. és az Econ Engineering Kft. – közölte a konzorciumot vezető Evopro Systems Engineering Kft.

Rétsági ablakemelőket kapnak a BMW-k

március 30, 2017 0

Új generációs ablakemelő szerelvényeket fejlesztenek a japán Hi-Lex magyarországi gyárában, a rétsági Hi-Lex Hungary Kábelrendszer Gyártó Kft.-ben, a 362,4 millió forintos projekthez a kft. 155,7 millió forintos támogatást nyert a Széchenyi 2020 “Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” című pályázaton.

Még idén elkészülnek az első debreceni buszok

március 24, 2017 0

Heteken belül elkezdik építeni Debrecenben a majdani autóbuszgyártást segítő oktatási és fejlesztési központot, az ehhez szükséges jogerős építési engedélyek már megszülettek – mondta a Világgazdaságnak Kossa György, a beruházó ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A Honda 150 millió dollárt ruház be az Egyesült Államokban

március 22, 2017 0

A Honda Precision Parts of Georgia névre keresztelt üzemben megkezdik a Honda új, 10 sebességes automata váltójának tömeggyártását. A 150 milliós beruházás két amerikai Honda üzemet érint, ahol elsősorban elsőkerék-meghajtású járművekbe készül majd az új rendszer.

A BMW-nek is szállít a debreceni vállalkozás

március 20, 2017 0

Kétszázmillió forintos, banki hitelből megvalósított beruházással négyezer négyzetméteres új gyártócsarnokot épített a debreceni Zolend Kft. Az üzemet, amely húsz új munkahelyet is jelent, március elején adták át a helyi vállalkozói parkban.

600 milliós fejlesztés a Knorr-Bremsénél

március 13, 2017 0

Mintegy 270 millió forintot nyert el a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest vasúti fékek fejlesztésére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFIH), a projekt összköltsége meghaladja a 600 millió forintot – közölte a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest.

A320-hoz is készülnek alkatrészek Egerben

március 10, 2017 0

A RUAG Aerostructures cég új egri repülőgépalkatrész-gyárában az Airbus és a Bombardier gépeihez készítik majd a géptörzsek középső részét, a szárnyvégeket, és a repülőgépek burkolatát – mondta Alexander Toussaint, a RUAG Aerostructures divízióvezetője Egerben, az üzem megnyitóján.

Beszáll a villanyautó bizniszbe a Mol

február 24, 2017 0

Elektromos villámtöltő-hálózat kiépítését tervezi a kelet-közép-európai régióban a Mol-csoport, amely az E.ON-csoporttal közösen uniós támogatási kérelmet nyújtott be a közel 1,7 milliárd forint értékű projekthez – erősítette meg a Mol.

Új robot az Audinál

február 24, 2017 0

Az Audi Hungaria tovább halad az okos gyár felé vezető úton: a legnépszerűbb győri motor, a négyhengeres Otto-motor gyártósorán a már meglévő hat robot mellé újabb robotkollégát állítottak üzembe.

1 22 23 24 25 26 34