Japán pénzből fejleszt a GM

június 4, 2018 0

A Softbank Group japán telekommunikációs cég egyik érdekeltsége 2,25 milliárd dollárt fektet a GM amerikai járműgyártó vállalat önvezető járműtechnika fejlesztésével foglalkozó GM Cruise leányvállalatába.

Egy Mercedest sem akar látni New Yorkban Trump

június 4, 2018 0

Ki akarja szorítani az Egyesült Államok piacáról a Daimler német autógyártó társaságot Donald Trump, az amerikai elnök erről Emmanuel Macronnal is beszélt a francia államfő áprilisi washingtoni látogatásán – jelentette a Wirtschaftswoche című német gazdasági hetilap.

Nagyot nőtt a Bosch Magyarországon

június 4, 2018 0

A Bosch.csoport magyarországi árbevétele 13 százalékkal 1304 milliárd forintra nőtt tavaly, 2018-ra az első negyedév adatai alapján ugyancsak kétszámjegyű növekedést várnak – mondta Daniel Korioth, a magyarországi Bosch-csoport vezetője Budapesten.

Szintetikus abroncstechnológiát fejlesztenek

június 3, 2018 0

A Hankook Tire és az Arlanxeo közös kutatás-fejlesztési együttműködésben állapodott meg új szintetikus gumi granulátumok és technológiák kifejlesztéséről a prémium teljesítményű abroncsok számára.

Jelentősen nőtt a magyar lízingpiac

június 3, 2018 0

A járműpiac jelentős bővülése és a vállalkozások növekvő beruházási kedve miatt jelentős növekedést ért el a magyar lízingpiac az első negyedévben, az új kihelyezések meghaladták a 147 milliárd forintot, ami 16 százalékos növekedés éves összevetésben, és 2010 óta a legmagasabb érték – mondta Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke.

Bokrétaünnep a pécsi repülőgépgyárban

június 2, 2018 0

A Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyára a nyár végére elkészül a pécs-pogányi repülőtér szomszédságában – közölte Boros László vezérigazgató a beruházás helyszínén megtartott bokrétaünnepen.

Már több mint 3 millió villanyautó közlekedik

június 2, 2018 0

Tavaly rekordszámú, több mint egymillió elektromos autót értékesítettek a világon és ennek is több mint felét Kínában. Világszerte már több mint hárommillió elektromos autó rótta az utakat 2017-ben, ami ötven százalékos növekedés az előző évihez képest – derül ki a nemzetközi energiaügynökség, az IEA jelentéséből.

Nem lesznek elbocsátások az Opelnél

június 2, 2018 0

Nem zárnak be üzemeket és nem bocsátanak el alkalmazottakat az Opelnél Németországban – közölte az IG Metall német szakszervezet az autógyártó társaság francia tulajdonosával, a PSA-csoporttal kötött megállapodás alapján.

Intelligens megoldásokkal érkezik az elektromos Audi

június 2, 2018 0

Minél kedvezőbbek egy elektromos autó aerodinamikai tulajdonságai, annál nagyobb hatótávot kínálhat. Mindössze 0,28-as légellenállási együtthatójával (cw) az Audi e-tron prototípus a SUV-modellek piaci szegmensének élén jár.

Folytatódik a VW-csoport menetelése

június 1, 2018 0

A Volkswagen-csoport és a hozzá tartozó márkák kiszállításai tovább emelkedtek áprilisban. Az áprilisban átadott 927 200 jármű 10,2 százalékkal több, mint a tavalyi év ugyanezen hónapjában regisztrált eredmény.

Ultrakönnyű elektromos versenyautóval készül a Volkswagen

június 1, 2018 0

Minden a szimulációval kezdődött. „Már az I.D. R Pikes Peak összeszerelése előtt folytattunk teszteket, hogy vizsgáljuk az autó lehetséges beállításait”- mondta Willy Rampf, a projekt technikai tanácsadója, a Sauber Formula 1-es csapat egykori technikai igazgatója. „Nyilvánvaló volt, hogy nincs időnk több prototípust építeni, és tesztelni ezeket, az első autónak kellett jól sikerülnie.”

Hamarosan bemutatkozik a legnagyobb Audi

június 1, 2018 0

Az Audi 2018-ban nemcsak az e-tront mutatja be, új modellekkel is előáll. Az új A7 után az újgenerációs A6, a teljesen elektromos e-tron és a Q8 is bemutatkozik majd.

A mesterséges intelligencia lesz a növekedés motorja

május 31, 2018 0

A gazdaság digitális átalakulásakor a mesterséges intelligencia alkalmazása válhat a növekedés motorjává, amennyiben kellően képzett szakembergárda is rendelkezésre áll. Paradigmaváltás zajlik a digitális gazdaságra történő átállásban, a folyamatot a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása hajtja – derült ki a Huawei Global Connenctivity Index (GCI) legújabb kutatásából, amelyet a vállalat budapesti infokommunikációs bemutatóján ismertettek.

2020-ra okosgyár lesz az esztergomi Suzuki

május 31, 2018 0

Idén márciusban jelentették be, hogy a Magyar Suzuki Zrt. 5,3 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési programot hajt végre konzorciális partnereivel versenyképes prototípusok és gazdaságos gyártási technológiák kifejlesztésére. A vállalat indulása óta nagy hangsúlyt fektet a folyamatos modernizációra, a jelenleg folyamatban lévő projekt zárásával az esztergomi gyár 2020-ra várhatóan okosgyárként lesz meghatározó szereplője az európai és a magyar autógyártásnak.

Újabb német beszállító kerül kínai kézbe

május 31, 2018 0

Előrehaladott tárgyalások vannak folyamatban a német Grammer AG üléseket beszállító autóipari nagyvállalat felvásárlásáról. A vevő a kínai Ningbo Jifeng Auto Parts Company – jelentette be a német vállalat.

1 263 264 265 266 267 377