Duplázott az Airbus

augusztus 20, 2018 0

Az Airbus vártnál nagyobb működési eredményt ért el a második negyedévben, egyben bejelentette, hogy megerősíti idei pénzügyi várakozását.

5G a gyakorlatban

augusztus 17, 2018 0

A támogatott vezetés első mobilhálózatra épülő, valós környezetbeli használati eset-modelljét mutatta be a Telefónica és a Seat Segoviában.

Arab kézbe kerülhet a Tesla

augusztus 17, 2018 0

Elon Musk, az elektromos autókat gyártó Tesla elnök-vezérigazgatója megerősítette, hogy a szaúdi szuverén vagyonalap kész részt venni befektetéssel a cég részvényeinek tőzsdei kivásárlásában.

Gyengült a Harley-Davidson

augusztus 17, 2018 0

A gyengülő kereslet miatt bekövetkezett forgalomcsökkenés mellett kisebb lett a Harley-Davidson motorkerékpár gyártó vállalat nyeresége is a második negyedévben.

Kétszer több pilótára lesz szükség 2037-ig

augusztus 16, 2018 0

Az amerikai Boeing repülőgépgyártó frissített előrejelzése szerint 2037-ig minden eddiginél több, 790 ezer új pilótára lesz szüksége a légiközlekedési iparágnak a business jetek és polgári helikopterek pilótáit is beszámítva.

Nem bír leállni a Skoda

augusztus 16, 2018 1

Rekordszámú, 99 700 személygépkocsit szállított júliusban ügyfeleinek a cseh Skoda autógyár, ami 14,6 százalékkal több, mint 2017 júliusában.

Csökkent a Wizz Air nyeresége

augusztus 15, 2018 0

Tizennégy százalékkal csökkent a Wizz Air első negyedéves adózott pénzügyi eredménye az előző évihez képest – derül ki a légitársaság honlapján közzétett eredménykimutatásból.

Szakít a Toyota és az Isuzu

augusztus 15, 2018 0

A Toyota eladja az elsősorban haszongép-járműveiről és pickupjairól ismert Isuzuban fennálló 5,89 százalékos tulajdonrészét.

Ötcsillagos a Focus

augusztus 15, 2018 0

A vadonatúj Ford Focus maximális, 5 csillagos értékelést kapott a független törésteszt-intézet, az Euro NCAP vizsgálatán.

Dupláztak a kínai zöld autók

augusztus 15, 2018 0

Kínában 85 százalékkal, 504 ezerre nőtt az elektromos és hibrid autók (New Energy Vehicles, NEV) gyártása az első hét hónapban éves szinten.

Rosszabbul megy a Hankooknak

augusztus 14, 2018 0

Növelte forgalmát a második negyedévben a dél-koreai Hankook Tire gumiabroncs-gyártó konszern, működési eredménye azonban egy új üzem egyszeri költségei miatt csökkent.

Nyereséges az Opel

augusztus 14, 2018 0

Az új tulajdonos, a francia PSA Group autóipari konszern irányítása alatt ismét nyereségessé vált az Opel.

1 242 243 244 245 246 367