Duális főiskolai nap a Mercedesnél

augusztus 1, 2019 0

Július 18-án a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában a duális főiskolai képzésben résztvevő diákoké volt a főszerep: a harmadik alkalommal megrendezett duális hallgatói nap egymás megismeréséről és a játékos csapatépítésről szólt. A programok között volt a gyárral és a termeléssel kapcsolatos autóipari kvíz, ügyességi játék és kiscsoportos kreatív feladat is, amelynek során az egyes csapatoknak azt kellett bemutatniuk, hogy hogyan képzelik el a jövő autógyárát.

Újabb dél-koreai üzem épül hazánkban

július 31, 2019 0

Letették a dél-koreai Doosan rézfóliagyártó-üzemének alapkőletételét. A 31 milliárd forintos ráfordítással a tatabányai ipari parkban megvalósuló beruházást a kormány 4,7 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatással segítette – ismertette Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ünnepségen.

Akksigyártóval áll össze a Toyota

július 31, 2019 0

A világ vezető akkumulátorgyártójaként ismert CATL és a Toyota átfogó partnerségre lép az új energiával működő járművek akkumulátorai kapcsán.

Félmillió Volvót hívnak vissza

július 31, 2019 0

A Volvo Cars több mint 500 ezer autóját rendelte vissza ellenőrzésre világszerte egy hibás motoralkatrész miatt, amely akár tüzet is okozhat.

Kínában terjeszkedik a Renault

július 31, 2019 0

Elektromos autók fejlesztésére és gyártására hoz létre közös vállalatot a francia Renault a kínai Jiangling Motors (JMCG) vállalattal.

Jól megy a Hyundai-nak

július 30, 2019 0

Növelte eladásait, bevételét és nyereségét a második negyedévben a dél-koreai Hyundai autógyár.

Amerikaiak vették meg a Prüftechniket

július 30, 2019 0

A Fluke Corporation felvásárolta az ipari berendezések megbízható működésének ellenőrzésére szolgáló műszerek gyártói közt vezetőnek számító Prüftechniket.

Megnyílt a Peugeot marokkói gyára

július 30, 2019 0

Évente nyolcvan ország mintegy kétszázezer ügyfelét fogja kiszolgálni a PSA-konszern 550 millió eurós beruházással készült, a marokkói Kenitra városában most megnyitott gyártóüzeme. Első terméke a vadonatúj, már elektromos hajtással is választható Peugeot 208-as lesz.

Gyorsabb, mint a Formula 1

július 29, 2019 0

Az első elektromos versenyautó, amely legyőzte a Formula 1-et: a Volkswagen ID.R újra történelmet írt az autóversenyzésben a Goodwood Festival of Speed idei eseményén felállított új időrekorddal. Romain Dumas az Anglia déli részén lévő 1,86 kilométeres pályát mindössze 39,9 másodperc alatt tette meg.

Rekord a BMW-nél

július 28, 2019 0

A müncheni központú vállalatcsoport világszerte több mint 1,25 millió darab új autót adott el az év első hat hónapjában, amellyel nem csupán értékesítési teljesítménye, de piacrészesedési növekedése is az iparág átlaga fölött zárt.

Veszik a Porschékat

július 28, 2019 0

A Porsche két százalékkal növelte kiszállításait 2019 első félévében.

259 400 haszonjárművet értékesített a Volkswagen

július 27, 2019 0

A Volkswagen haszonjárművek márkája idén januártól júniusig világméretekben 259 ezer 400 Transporter, Caddy, Amarok és Crafter modellt szállított ki ügyfeleinek. Ezzel a kiszállítások a tavalyihoz hasonlóan magas szinten maradtak. A Nyugat-Európában – a márka értékesítése szempontjából legfontosabb régióban – az ügyfeleknek kiszállított 182.800 gépkocsival a kiszállítások 1,4 százalékkal haladták meg a tavalyi szintet.

Ötcsillagos a Skoda Scala

július 27, 2019 0

A Magyarország Autója 2020 díjra jelölt Škoda Scala a lehető legjobb, ötcsillagos minősítést szerezte meg a független Európai Újautó-értékelési Program (European New Car Assessment Programme; Euro NCAP) tesztjein, a cseh autógyártó új kompaktmodellje így kategóriája egyik legbiztonságosabb járművének számít. A felnőtt utasok, illetve kerékpárosok védelme terén különösen jól teljesített a Scala.

Ontják a kocsikat az oroszok

július 26, 2019 0

Oroszországban az első hat hónapban 1,7 százalékkal több, júniusban 0,3 százalékkal kevesebb autót gyártottak éves összevetésben.

Leépít a kassai acélmű

július 26, 2019 0

A U.S. Steel tulajdonában lévő kassai acélmű dolgozóinak az ötödét elbocsátják 2021 végéig – jelentette be a cég.

Beijedt Trumptól az EU

július 26, 2019 1

Az Európai Unió kész nullára csökkenteni az Egyesült Államokból importált autók vámját – közölte a német gazdasági és energetikai miniszter, aki szerint ezzel a döntéssel megoldható a két fél közötti vita.

1 186 187 188 189 190 367