Úgy veszik a Teslákat a kínaiak, mintha nem lenne holnap

Tesla
Márciusban már a tizenkettedik egymást követő hónapban nőttek éves összevetésben a járműeladások Kínában a járvány miatt tavaly tavasszal bekövetkezett visszaesés után.

Márciusban 2 millió 530 ezer új autót adtak el Kínában, ami 74,9 százalék növekedés tavaly márciushoz képest, amikor a pandémia miatt még komoly korlátozások voltak érvényben az ázsiai országban – közölte a kínai autógyártók szövetsége, a CAAM (China Association of Automobile Manufacturers).    Az idei első három hónapban 75,6 százalékkal nőtt az autóeladás a tavalyi azonos időszakkal összevetve, amikor 42,4 százalékos csökkenést regisztráltak éves szinten.

Az alternatív meghajtású NEV (new energy vehicles) kategóriában 239 százalékkal, 226 ezerre nőttek az eladások márciusban. A NEV kategória foglalja magában a teljesen elektromos hajtás mellett a többi, a fosszilis energiahordozókhoz képest alternatív hajtáslánccal rendelkező, így a plug-in hibrid és a hidrogén üzemanyagcellás járműveket is.    Egy másik kínai autóipari szervezet, a CPCA pedig arról számolt be, hogy márciusban 35 ezer 478 Kínában gyártott Tesla autót értékesítettek.    A CAAM azzal számol, hogy a kínai autóipar számára a legnagyobb kihívást a csiphiány okozza majd a második negyedévben.