Yaris dupla teszt: megéri a hibrid?

Magyar Év Autója jelölt

A világ és Európa egyik legnépszerűbb kisautója teljesen megújult tavaly. Van belőle hibrid és sportverzió, utóbbi már születésekor legendává vált. Nálunk két változata is járt a Magyar Év Autója 2021 díjra jelölt Yarisnak, mindkettőt 1,5 literes szívómotor hajtotta, de az egyikben két villanymotor is besegített. Vajon, megéri a hibridet venni?

yaris4

Hogy néz ki?

Irtó dögös lett az új, 3940 milliméter hosszú (tengelytávja 2560 milliméter) és elődjénél öt centivel szélesebb Yaris, minden porcikája erőtől és büszkeségtől duzzad. Ezt a piros fényezés csak erősíti, a visszafogott barnászöld színárnyalat inkább a kisautó eleganciáját emeli ki.

yaris2

A Yaris 21 éve, 1999-ben lépett színre, 2000-ben pedig már el is nyerte az Év Autója címet, és azóta is töretlen sikernek számít – mind az értékesítési darabszámok, mind pedig a márka népszerűsítésének tekintetében. A modell eladásai évről évre növekednek: 2019-ben a harmadik generációs Yarisból 224 ezer talált gazdára Európában, 2020-ban pedig legyártották a négymilliomodik európai Yarist. A Yaris kiérdemelte a 2020 Safetybest díjat is az európai B-szegmensben elsőként kifejlesztett központi légzsákjáért, ami alapfelszereltség a kicsi autóban. A Toyota hazai legkelendőbb modelljében a Toyota safety sense vezetés- és utasbiztonsági rendszer legújabb változata működik.

yaris6

Az ülések jól tartanak, kényelmes autó a Yaris. Az utastér a Corolláéval mutat erős rokonságot, a beltérben alkalmazott anyagok minősége jó. A kapcsolók és gombok ergonómiájára nem lehet panasz, a klíma külön konzolon állítható, az érintőképernyőn a vezetés biztonságához nem szükségszerű funkciókat állíthatjuk. Többnyire álló helyzetben. Amilyen jó elöl ülni, olyan szűk a hátsó fertály, még az ajtó is kicsire nyílik.

A csomagtartó átlagos, vagy inkább annál kisebb, 286 literes. Szerencsére a hátsó ülések támlái dönthetők, igaz, nagy lépcsőt képeznek. Így is befért a hátulra egy ikeás, összeszerelt laptop asztal (méretei: 100x36x75), és a hokis táskámat is könnyedén benyelte. Persze, nem egyszerre, hanem hol ezt, hol pedig azt. A mohóságnak is van határa…

yaris9

Hogy megy?

Kétféle hajtáslánccal vezettük a Yarist, mindkettő alapja 1,5 literes, szívó és háromhengeres benzinmotor. Majdnem ugyanaz a kettő, a hibrid változatban dolgozó ezerötös a Corolla és a CH-R kétliteres négyhengeresének csonkított változata. A korábbihoz képest a hajtáslánc 20 százalékkal takarékosabb – a sajtóanyag szerint. A motorteljesítmény 16 százalékkal nőtt (116 lóerő a teljes rendszerteljesítmény), a 0-100 kilométer/óra gyorsulás ideje (9,7 másodperc) 15 százalékkal javult, és a gázreakció is élesebb. Hosszú löketű, 14,0:1 sűrítési viszonyú motorról van szó, amely nagysebességű égést biztosít jobb hő- és nyomásszabályozás mellett. Mindez hozzájárul a motor jó termikus hatásfokához (40 százalék), azaz ahhoz, hogy az üzemanyagban rejtőző energiapotenciált a lehető legteljesebb mértékben kiaknázza. Ahogy a Toyota többi hibrid benzinmotorja, ez is Atkinson-ciklus szerint üzemel. Ebben a szívószelepek hosszabban maradnak nyitva, ami késlelteti a sűrítési ütemet. A motor ennek köszönhetően magasabb hatásfokon, takarékosabban üzemel, ám csökken a teljesítménye. Az új motor ennek ellenére 93 lóerő / 68 kilowatt csúcsteljesítményre képes, maximális forgatónyomatéka 120 Nm, amit már alacsony fordulatszámon (percenként 3600 fordulat) lead. A sebességváltó automata e-CVT – elektromos, fokozatmentes sebességváltó –, amely lineáris gyorsítási érzetet és csendes működést biztosít. Az új hibrid erőforrás újdonsága, hogy emissziómentes üzem tartománya is számottevően nőtt: akár 130 kilométer/órás sebességig elérhető. Végsebessége 175 kilométer/óra.

yaris22

A Yaris hibrid rendszerében két villanymotor/generátor egység működik – az MG 1 és az MG 2. Az MG 2 az első kerekekkel áll kapcsolatban, képes a jármű hajtására. Az, hogy a villanymotor milyen fordulatszámmal hajtja meg a kerekeket, meghatározza azt a legnagyobb sebességet, amellyel a gépkocsi elektromos üzemben (EV) haladhat. Az MG 2 ezért kulcsfontosságú szerepet játszik az autó emissziómentes haladása szempontjából.  Az MG 1 a benzinmotor indításában, illetve az akkumulátor töltésére használt elektromos energia előállításában jut szerephez. A Yarisban a Toyota lítium-ion hibrid akkumulátort alkalmaz (0,94 kWh kapacitással), a korábbi 144 helyett 177,6 V feszültséggel. A cellák száma ezzel párhuzamosan 120-ról 48-ra csökkent. Jelentősen (befelé 100, kifelé 50 százalékkal) javult a töltésáramlás. Az akkumulátor energiasűrűsége jóval nagyobb, így helyigénye és tömege (12 kilogrammal könnyebb) is kisebb lehetett. Kompakt méreteinek köszönhetően az akkumulátor a 12V-os akkumulátorral együtt elfér a hátsó ülések alatt, így nem rabol helyet a csomagtartóból.

yaris24

A hibrid erőátviteli egység kisebb és könnyebb elődjénél, a két motor/generátor nem egymás mögött, hanem külön tengelyeken kapott helyet, így az egész egység mintegy 37 milliméterrel keskenyebb lehetett. A második villanymotor/generátor (MG2) egység új, szegmentált tekercseket alkalmaz az állórészben, ami még kompaktabb méretet eredményez. Az első kerék hajtásakor a villanymotor legnagyobb teljesítménye 59 kW, maximális forgatónyomatéka 141 Nm, a legnagyobb fordulatszám percenként 17 ezer. A megoldás elsődleges előnye a sokkal nagyobb teljesítmény: a benzinmotor akár 130 kilométer/óra sebességig leállítható. Az egység a koszorúkerék által meghajtott, új olajszivattyút is alkalmaz, amely a fogaskerekeket és a második villanymotor/generátort egyaránt ellátja kenőanyaggal.

A teljesítmény-szabályozó egységen átfolyó legnagyobb áramerősség akár 100 amper lehet; az egység az akkumulátor 177 V feszültségét 580 V-ra alakítja át, miközben az inverter tranzisztoros szabályozásának köszönhetően az egyenáramból váltóáramot állít elő. A tranzisztorok hatásfokát befolyásolja hőszabályozásuk: a függőlegesen elrendezett tranzisztorok mindkét oldalon hűthetők, ami pontosabb hőszabályozást, ebből adódóan pedig magasabb frekvenciájú (akár másodpercenként 10 ezer) áramirány-váltást tesz lehetővé. Ez nagymértékben hozzájárul a rendszer hatásfokához, illetve a villanymotor felé irányuló teljesítményátadáshoz. A teljesítményszabályozó egység a hibrid akkumulátor 177 V feszültségű áramát átalakítva állítja elő a segédrendszerek működtetésére szolgáló 12 voltos áramot. A teljesítménymegosztó egység a hibrid rendszer lelke: ez szabályozza az egyes komponensek közötti együttműködést. Ez teszi lehetővé, hogy a gépkocsi párhuzamos hibridként működjék, és a második villanymotor/generátor egymaga vagy a belső égésű motorral együtt hajtsa a gépkocsit.

yaris26

Ám nem mind hibrid, ami Toyota! A Yaris a belépő egyliterese mellett egy 1,5 literes, 125 lóerős és 136 newtonméteres nyomatékkal eleresztett benzinmotorral is rendelhető. Ehhez hatfokozatú kézi sebességváltó, vagy széles áttételi tartományú (W) első fokozattal szerelt, fokozatmentes sebességváltó (W-CVT) társulhat – mi az utóbbival teszteltük. Nagyon pörgős (álló helyzetből 10,2 másodperc alatt futja meg a százas sprintet, végsebessége 180 kilométer/óra), folyamatosan a forgalom élén tartja a 10,5-11 mázsás autót, így aki nem akar sokat fizetni a kútnál, jobban jár, ha az üzemmódválasztón kiválasztja a takarékos módot. Így tettem és a korábbi tesztelőnél mért 8 literes átlag hamar apadt, a közel 600 kilométeres tesztet 5 literes átlagfogyasztással zártam (téli időszakban). Ehhez képest a hibridet 400 kilométer alatt csak 4,1 literes átlagfogyasztásra tudtam leszorítani. Kilenc deci a különbség fogyasztásban, 0,7 millió forint a vételárban? Megéri? Ha kicsit utánaszámolunk, kiderül, hogy 200 ezer kilométert kell autózni, hogy csak a kevesebb fogyasztás miatt megérje a hibrid. Persze a hibrid nemcsak az alacsonyabb fogyasztás miatt kiváló konstrukció, hanem mert sok alkatrész, például a fékek, lassabban kopnak el, így a karbantartása olcsóbb és a maradványértéke is kedvezőbb. Mindent egybevetve engem nem győzött meg a hibrid, a kettő közül a sima 1,5-öst vinném, ha lehet, akkor inkább a kézi sebességváltóval. Az amúgy már 5,43 millió forintért elvihető.

yaris3

Milyen vezetni?

Sokat ültem a Yarisban, szerencsére nem bánta ezt a hátam sem. Főleg városban jó vele tekeregni, fordulékony (fordulókörének átmérője ideális gumikkal 9,8 méter), könnyű vele manőverezni. Országúton is jó vele menni, sőt haladni is lehet, hacsak nem nehezítik meg az életünket a magyar kátyúk. Azokon egyáltalán nem viselkedik szelíd módra a hátsó csatolt lengőkart hordozó Yaris, amíg a kis úthibákat elegánsan kirugózza, addig ezeken a gödrökön nagyot ugrik, a rövid rugóút végén pedig ott a csattanó. A motorhang nem túl kellemes, a zajszigetelés sem tökéletes.

yaris7

Ötcsillagos a töréstesztje

A vadonatúj Toyota Yaris volt az első személyautó, amelyet már az új, 2020-as protokoll szerint tesztelt az új autók biztonsági értékelését végző független európai szervezet, az Euro NCAP. A legfontosabb változás, hogy szigorodtak a félátfedéses frontális ütközéses vizsgálat körülményei. Ha 50 kilométer/órával haladunk, hajlamosak vagyunk biztonságban érezni magunkat, pedig ha ilyenkor egy hasonló sebességgel, szemből érkező jármű áttér a sávunkba, azonnal abban a baleseti szituációban találjuk magunkat, amely a statisztikák szerint a legtöbb halálesetet, illetve súlyos sérülést idézi elő Európa útjain.

yaris21

Ehhez a riasztó jelenséghez igazodva az Euro NCAP átdolgozta 1997 óta változatlan formában alkalmazott félátfedéses töréstesztjét: az új norma szerint nem álló akadálynak vezetik neki a vizsgálandó gépkocsit, hanem egy olyan 1,4 tonnás, deformálódó tömbnek, amely 50 kilométer/óra sebességgel száguld a hasonló sebességgel mozgó, tesztelt jármű irányába. Az így kapott eredmények alapján sokkal pontosabban jósolható meg az autó viselkedése valós vészhelyzetben. Még életszerűbbé teszi a tesztet, hogy az akadály nem homogén szerkezetű: kívülről befelé haladva progresszívan egyre merevebbé válik, pontosan úgy, mint egy gyűrődőzónákkal kialakított, modern személygépkocsi.

Annak ellenére, hogy minden eddiginél nagyobb próbatételt kellett kiállnia a karosszériának, a Yaris hatékonyan védelmezte felnőtt utasait. Ráadásul a kis Toyota csekély tömegének és gondosan kialakított gyűrődőzónáinak köszönhetően nem súlyosbítja a vele ütköző másik autó utasainak a helyzetét. Sőt, a Yaris az első olyan autó a világon, amely – innovatív középső légzsákjának köszönhetően – hatékonyan védelmezi elöl ülő utasait az olyan helyzetekben, amikor a Yaris tőlük távolabb eső oldalának csapódik neki egy jármű.

yaris8

A Yaris a többi vizsgált biztonsági területen is kivétel nélkül felülmúlta közvetlen elődjét. Az ülésmagasítón helyet foglaló vagy gyermekülésbe szíjazott gyermekek frontális és oldalirányú ütközés esetén egyaránt kiemelkedő védelemnek örvendenek. Jelentősen javult a gyalogosok gázolás elleni védelme, részben az orr, a motorház és a szélvédőkeret lágyabb, megbocsátóbb kialakításának, részben a gyalogosokat és kerékpárosokat felismerő, fejlett vészfékező rendszer kiváló teljesítményének köszönhetően. Ugyanez a helyzet a modern vezetőtámogató elektronikus segédrendszerek hatékonyságával.

Mennyibe kerül?

A Yarist gazdag alapfelszereltség (már az egyliteres, 4,99 millió forintba kerülő változat mellé is kapunk hét hüvelykes érintőképernyőt telefontükrözéssel, manuális klímát, színes műszercsoport-kijelzőt, távolságtartó tempomatot, LED-es hátsó lámpákat, állítható magasságú vezetőülést, sávelhagyásra figyelmeztető rendszert, ráfutásgátlót, táblafelismerőt) és prémium kategóriákban megszokott funkciók jellemzik. A hibrid tesztautónkban tízhüvelykes vetített kijelző segítette a tájékozódást, a téli hidegben a fűtött kormánykerék tett jó szolgálatot, de további felárért JBL hangzórendszeren is hallgathatjuk a kedvenc zenéinket a Spotify-on. Az Apple Carplay és az Android Auto okostelefon integráció mellett nagy felületű, és a legújabb generációs készülékek kiszolgálására is alkalmas vezeték nélküli okostelefontöltő is szolgálja az utasok kényelmét. Az opciók között említést érdemel még a hátsó keresztirányú forgalomra figyelő, veszély esetén automatikusan fékező funkció, a holttérfigyelő rendszer, vagy az intelligens akadályelkerülő radar.

yaris28 yaris10

Mindkét modellt csúcsra szerelték, a Premiere Edition csomagnál nincs feljebb, a JBL hifin kívül minden benne volt a hibridben. A normál változat Selection Elegant felszereltsége sem volt karcsú, de az például nem kapta meg a vetített kijelzőt és hiányoltuk belőle az ülés-, illetve kormányfűtést. A hibridért 7,6 millió forintot, a CVT-s 1,5-ösért pedig 6,3 millió forintot kérnek el a pénztárnál. Ha a hajtásláncokat vesszük csak, a két változat között 700 ezer forint a különbség.

Kép és szöveg: Biró Csongor

yaris27 yaris23