Nem roppantotta meg a válság a Ferrarit

A Ferrari azt közölte, hogy tavaly 10 százalékkal, 1,14 milliárd euróra csökkent a kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírások előtti eredménye (EBITDA), ami idén már nő, miközben egy szót sem ejtett a közleményében arról, hogy ki lesz a decemberben lemondott vezérigazgató utódja.

Az olasz luxusautó-gyártó a folyó évre 1,45-1,50 milliárd euró EBITDA-eredményt vár. A derűlátásnak részben az szolgál alapul, hogy a tavalyi utolsó negyedévben az adózott eredménye 263 millió euróra ugrott az egy évvel korábbi 219 millió euróról.     A december végével záródott három hónapban a Ferrari 2679 autót szállított ki, 13 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A cég bevétele 15 százalékkal, 1 milliárd 70 millió euróra nőtt.     Tavaly összesen 9119 autót szállított ki a Ferrari, 10 százalékkal kevesebbet a 2019. évinél. A nyeresége 13 százalékkal, 609 millió euróra, a tavalyi bevétele pedig 8 százalékkal 3,46 milliárd euróra süllyedt.

A kiszállított autók száma tavaly Európában és Ázsia döntő részében stagnált, ugyanakkor 20 százalékkal csökkent Észak- és Dél-Amerikában és 45,5 százalékkal zuhant Kínában (valamint az ebbe a piaci térségbe sorolt Tajvanon, Hongkongban és Makaón).

A Ferrari öt éve vált ki anyavállalatából, a Fiat Chryslerből, és önálló részvénytársasággá alakult.    Louis Camilleri, a Ferrari vezérigazgatója decemberben mondott le egészségügyi problémák miatt, feladatát átmenetileg az Agnelli család leszármazottja, John Elkann, a cég elnöke vette át.