Visszaesett a cseh autógyártás

Nagymértékben visszaesett a személygépkocsi gyártás Csehországban, a termelés csökkenése alapvetően a koronavírus-járvány számlájára írható.

2020 november végéig a cseh autógyárak 1 millió 54 ezer személygépkocsit állítottak elő, ami éves összehasonlításban 21,2 százalékkal kevesebb, mint a 2019-es év hasonló időszakában, míg 2020 októberben 3 százalékos növekedést mértek. A kimutatásokból kitűnik, hogy 2020-ban a cseh személyautógyárak termelése visszaesett a 2013-as év szintjére – derül ki a cseh autóipari szövetség közleményéből.

A legnagyobb cseh autógyár, a Skoda Auto 11 hónap alatt 690 380 személygépkocsit gyártott, 18,4 százalékkal kevesebbet, mint egy éve. A koreai Hyundai termelése 25,8 százalékkal 215 851 autóra csökkent. A harmadik cseh autógyár, a francia-japán TPCA, amely kiskocsikat gyárt, 147 865 darabot készített el, ami éves szinten 26,4 százalékos visszaesés.     “A cseh autóipar teljesítményét sajnos alapvetően befolyásolta a koronavírus-járvány. Az eredmény a termelés és az eladás többszöri leállításának, illetve korlátozásának a következménye” – jelentette ki Zdenek Petzl, a szövetség ügyvezető igazgatója prágai sajtótájékoztatóján. Petzl szerint az autóipar helyzete várhatóan csak 2021 második negyedétől fog javulni.     A cseh autóbuszgyárak a január-novemberi időszakban 4568 járművet gyártottak, 4,3 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben.     A Jawa motorkerékpárokból 450 készült el novemberig, ami 56,7 százalékos termeléscsökkenés.