Fontos engedélyeket szerzett be a Magnus

A Fusion 212 repülőgépcsalád Németországban ultrakönnyű kategóriás engedélyt, Kenyában az afrikai kontinensen való közlekedéshez szükséges típus- és légialkalmassági bizonyítványt szerzett – közölte a Magnus Aircraft Zrt.

A Pécs melletti Pogányban korábban 2017 és 2019 között kétmilliárd forintos kormányzati támogatás mellett hatmilliárd forintos beruházással összeszerelő üzemet és kompozitgyárat építő, magyar tulajdonú vállalat közleménye szerint a társaság “fontos mérföldkövekhez ért”.    A beszámoló szerint a cég sikeresen teljesítette és ezáltal megszerezte a vállalat a német ultrakönnyű repülési egyesület (Deutschen Ultraleichtflugverband – DULV) által kiadott, maximum hatszáz kilogrammos felszálló tömegű ultrakönnyű engedélyt a Fusion 212 repülőgépcsaládra.

Kitértek arra is, hogy sikeresen megtörtént az első afrikai Fusion 212 szűzfelszállása, mindez pedig azért fontos, mert ez a manőver volt az utolsó feltétele a légialkalmassági tanúsítvány megszerzésének. A kenyai légügyi hatóság (Kenya Civil Aviation Authority – KCAA) által kiállított típusalkalmassági és légialkalmassági bizonyítvánnyal a Fusion 212 repülőgépek így már szabadon repülhetnek az afrikai kontinensen.

Mint írták, Magyarországon elsőként a Magnus Aircraft Zrt., mint repülőgépet tervező vállalat szerezte meg az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége (EASA) jóváhagyását a tervezési eljárásaira, így a vállalat megfelel az Európai Unió szigorú iparági előírásainak.

A Magnus tavaly augusztusban jelentette be, hogy saját fejlesztésű gépei mellett leányvállalata kizárólagos jogot szerzett az orosz fejlesztésű négyüléses kisrepülőgép, az IL-103-as típus gyártására és értékesítésére.    A nyilvános cégadatok szerint félmilliárd forintos saját tőkével rendelkező Magnus Aircraft Zrt. nettó árbevétele 2018-ban 320 millió, 2019-ben pedig 150 millió forint volt, adózott eredménye mindkét évben 12 millió forint körül alakult.