138 munkahelyet teremt a kínai beszállító Miskolcon

Mintegy 17,5 milliárd forintos beruházást hoz Magyarországra a kínai Chervon Auto, a miskolci fejlesztéshez a kormány 5,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.   Szijjártó Péter elmondta: az autóipari beruházás első ütemben 138 új munkahelyet teremt, a vállalat célja pedig az, hogy évente kétmillió alkatrészt gyártsanak mind a hagyományos, mind az elektromos autóipari vállalatok számára. A nyolchektáros miskolci területen egy 26 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot húz fel a kínai cég – tette hozzá.

A külgazdasági és külügyminiszter három szempontból nevezte jelentősnek a beruházást. Egyrészt, mert a magyar gazdaság zászlóshajóját jelentő autóiparba érkezik, másrészt azért, mert keleti beruházás, egy eddig csak Kínában működő vállalat hozza létre első Kínán kívüli üzemét, harmadrészt pedig azért, mert a fejlesztés újabb visszaigazolása annak, hogy Magyarország, a magyar emberek kiváló munkájának köszönhetően továbbra is rendkívül vonzó beruházási helyszín.       Szijjártó Péter szerint a Chervon fejlesztése tovább erősíti Magyarország és Kína együttműködését. Az idén az első hét hónapban 19 százalékkal nőtt a magyar-kínai kereskedelmi forgalom és ezen belül 10 százalékkal nőtt Magyarország exportja  – emelte ki.