Felére esett vissza a magyar autógyártás

Mercedes-Benz
Májusban az ipari termelés volumene 30,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi, magas bázistól. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 27,6 százalékkal csökkent a termelés. A koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása ebben az időszakban is jelentős volt – erősítette meg második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A termelés visszaesésének mértéke mérséklődött az áprilisi mélyponthoz képest, amikor 36,8 százalékos volt.    Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás májusban 15,6 százalékkal nőtt, ezzel ledolgozta az áprilisi 30,5 százalékos visszaesés mintegy felét.

Az iparon belül a feldolgozóipar termelése 29,8 százalékkal,  az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 6,2 százalékkal csökkent. Kiugró, 50,7 százalékos visszaesés volt a legnagyobb súlyú járműgyártásban, míg a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 19,3 százalékkal,  az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása pedig 20,2 százalékkal csökkent.    A legkisebb mértékben, 3,4 százalékkal a gyógyszergyártás csökkent, itt az előző hónapban még 19,4 százalékos növekedést mért a KSH.    A közepes súlyú alágak közül a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 27,5 a fémalapanyag és fémfeldolgozási terméké 33,4 százalékkal csökkent az egy évvel ezelőttihez viszonyítva.

Az ipari export volumene 31,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A feldolgozóipari exportértékesítés 27 százalékát képviselő járműgyártás kivitele kiugróan, 50,9 százalékkal, míg a 17 százalékos súlyú számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásé 18,3 százalékkal esett vissza az előző havi 73,2 százalékos és 23,1 százalékos csökkenés után. Az élelmiszerexport csökkenése az áprilisi 3,8 százalékosról 7,9 százalékosra gyorsult. Egyedül a gyógyszerexport nőtt még 0,4 százalékkal a tavaly májusihoz mérve, bár áprilisban még 18,3 százalékos növekedést ért el.

Az ipar belföldi értékesítése 19,7, ezen belül a feldolgozóiparé 23,9 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest. A járműgyártás belföldi eladásai az áprilisi 80,4 százalék után májusban  48,8 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbiaktól, a számítástechnikai termékek belföldi kereslete viszont tovább csökkent májusban 42,6 százalékkal az áprilisi 37,0 százalék után. A gépek és villamos berendezések belföldi értékesítése 16,7, illetve 7,8 százalékkal, az élelmiszereké 11,8 százalékkal csökkent.

A feldolgozóipari ágazatok új rendeléseinek volumene 38,1 százalékkal kisebb volt a tavaly májusinál. Az új belföldi rendelések 30,4 az új exportrendelések 39,4 százalékkal visszaestek. Az összes rendelésállomány május végén 8,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az exportrendelések 8,9 százalékkal estek vissza, de a számítástechnikai exportőrök rendelésállománya még 5,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a járműiparé viszont 6,2 százalékkal csökkent. A belföldi rendelésállomány 1,8 százalékkal maradt el a tavaly májusitól. A számítástechnikai eszközökre 14,1 százalékkal, a villamosberendezésekre 28,8 százalékkal több, a járművekre viszont 25,3 százalékkal kevesebb a megrendelés volt május végén.

Az év első öt hónapjában az ipari termelés 13,8 százalékkal elmaradt a múlt év azonos időszakától. Az összes értékesítés 63 százalékát adó külpiaci eladások volumene 15,0, míg a 37 százalékot képviselő hazai értékesítésé 8,7 százalékkal csökkent.