Állami támogatásért tolonganak az autóipari beszállítók

Hétfőig 526 beruházó jelentkezett versenyképesség-növelő támogatásért, összesen 254 milliárd forint értékű befektetést vállaltak – közölte a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, miután három magyarországi cégnek versenyképességi támogatásról szóló okiratokat adtak át.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy a beruházást tervező több mint félezer vállalatból 416 magyar tulajdonú. A kormány minden beruházáshoz szeretne hozzájárulni, a támogatási keretet ezért a múlt héten 50 milliárdról 100 milliárd forintra növelte, és ennél is tovább emelheti, ha azt a beruházók igényei indokolni fogják – tette hozzá.     Hétfőn három autóipari cég vehetett át támogatási okiratot. A balatonőszödi központú Bálind Kft. motoralkatrészeket, karosszéria- és fékrendszer-elemeket gyárt, 574 millió forintos új beruházására 287 millió forint állami támogatás jut. Bálind János ügyvezető igazgató a rendezvényen a munkahelyek megtartását és a tartós fejlődést nevezte a vállalat legfontosabb céljának. A beruházással új gyártósorok, gyártóeszközök és technológiák érkeznek a céghez – közölte.

    Az autóalkatrészeket gyártó és értékesítő Dana Hungary Gyártó Kft. 428 millió forintos beruházást tervez 214 millió forintos kormányzati segítséggel. Charles Wassen, a győri cég ügyvezető igazgatója szerint Magyarország jól reagált a járványveszélyre, a Dana Hungary pedig sikeresen küzdötte le a kihívásokat. A visszaesés elsősorban nem is a céget, hanem a beszállítókat érintette érzékenyen – tette hozzá. A veszélyhelyzet idején hozott intézkedések közül kiemelte, hogy a nyári vagy karácsonyi leállásokra időzített fejlesztéseket az elmúlt hetekben el tudták végezni, a kormány támogatásával pedig új gépsorok érkeznek a vállalathoz.

    A Valeo Siemens eAutomotive Hungary Kft. 597 millió forint értékben fektet be, amihez 287 millió forintot meghaladó állami segítséget kap. A veszprémi gyár gépjárművek számára készít elektronikai alkatrészeket és rendszereket. Yann Keraudren ügyvezető igazgató úgy véli, hogy a járvány utáni korszakban felértékelődhet az elektromos járművek szerepe. Mindez már most indokolja a gyártási teljesítmény bővítését annak ellenére is, hogy a visszaesés minden céget érint – tette hozzá.