Olcsóbbak lesznek az autók Amerikában

április 7, 2020 0

Donald Trump amerikai elnök kormányzata jelentősen enyhíti a gépkocsik károsanyag-kibocsátásának az előző kormány által előírt korlátozását – jelentette be Elaine Chao szövetségi közlekedési miniszter.

Májusban indulhat újra az autóipar

április 6, 2020 0

Szakértői becslés szerint több mint százmilliárd dollár bevételkiesést szenvedhetnek el az autógyártók, ha nem tudják újraindítani a termelést április végéig az új koronavírus által okozott járvány miatt Európában és Észak-Amerikában leállított gyáraikban.

Milyen magyar járműveket vettünk 2020-ban?

április 5, 2020 0

2020 első három hónapjában 32 670 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 4,9 százalékkal kevesebbet (1669 autó), mint 2019 első negyedévében. A forgalomba helyezett személyautók mintegy 6,66 százaléka magyarországi gyárban készült. Nézzük, melyek voltak hazai gyártmányok.

Újraindul a termelés a fehérvári Densónál

április 4, 2020 0

Április 6-án – tíz munkanapos leállást követően – újraindul a termelés a Denso Gyártó Magyarország Kft. fehérvári üzemében – közölte a gépjárműalkatrész-gyártó kereskedelmi és pénzügyi igazgatója.

Arcpajzsokat nyomtat az Airbus

április 4, 2020 0

Az Airbus legtöbb spanyolországi telephelyén orvosi arcpajzsokat állítanak elő 3D nyomtatókkal, a repülés- és űrtechnikai vállalat ezzel segíti a koronavírus-járvány elleni küzdelmet.

Május 4-ig áll a Ford

április 4, 2020 0

A Ford még legalább egy hónapig, május 4-ig szünetelteti a jármű- és motorgyártást legtöbb európai üzemében a koronavírus-járvány következményeként – közölte az amerikai autógyártó európai leányvállalata.

Bővített a salgótarjáni beszállító

április 4, 2020 0

Egymilliárd forintos beruházásban bővítette termelési kapacitását a Mikropakk Műanyag- és Fémfeldolgozó Kft. Salgótarjánban, a fejlesztéshez a Széchényi 2020 keretében nyertek támogatást – közölte az MTI-vel a cég.

Leon helyett lélegeztetőgép

április 3, 2020 0

A martorelli gyár Seat Leon gyártósorára szinte rá sem lehet ismerni. Ma már nem autókat gyártanak, hanem automata lélegeztető gépeket állítanak elő, hogy a Covid-19 válság közepette együttműködjenek a helyi egészségügyi rendszerrel.

Hosszabbított az Audi Hungaria

április 2, 2020 0

A koronavírus-járvány miatt április 19-ig meghosszabbította rendkívüli termelési szünetét az Audi Hungaria Zrt. – tájékoztatott a győri székhelyű járműgyártó vállalat kommunikációs vezetője. Czechmeister Mónika hozzátette, hogy a motorgyár azonban “a vevői igényektől függően várhatóan fokozatosan megkezdi a termelést” az április 13-i héten.

Daciát vesz a magyar

április 2, 2020 1

Márciusban 11 478 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 14 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában; a forgalomba helyezett 2083 kishaszonjármű pedig 7 százalékkal volt kevesebb a tavaly márciusinál – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), a DataHouse Kft. adatai alapján.

Bajban a budapesti reptér

április 2, 2020 0

A Malév 2012-es csődje után felépített útvonalhálózat egy része elveszhet, a ferihegyi repülőtéren tervezett beruházások egy részét pedig el kell halasztani – írta nyílt levelében Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója.

Próba: Opel Corsa F

április 2, 2020 0

Itthon is próbára tettük a Magyarország Autója 2020 díjra jelölt kisautót. 100 lóerős, kézi váltós változatát teszteltük egy héten át. Látványos fényezése üde színfoltot vitt az utakra, pörgős kis motorja, könnyített karosszériája, pontos váltója, fejlett technikája és takarékossága sikeres jövőt vetít előre.

Változás jön a német autóiparban

április 1, 2020 0

Drasztikus létszámleépítést vár a német autóiparban a koronavírus-járvány következményei miatt a CAR járműipari kutatóintézet igazgatója.

Nem maradnak pénz nélkül a suzukisok

április 1, 2020 0

A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában az eredetileg március 23-tól április 3-ig bejelentett leállást további két héttel meghosszabbítja – közölte a vállalat kommunikációs vezetője.

1 3 4 5 6