Nőtt a BILK eredményessége

 A BILK Logisztikai Nyrt. 2019-ben 13 millió 316 ezer euró árbevételt ért el, 12,7 százalékkal többet, mint az előző évben, az ebidta (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 8 millió 982 ezer eurót tett ki, ami mintegy 20 százalékkal, csaknem 1,5 millió euróval haladja meg az egy évvel korábbi értéket – közölte a társaság.

A tájékoztatás szerint a társaság tavaly már az IFRS szerint könyvelt, de a 2018-as évvel történő összevethetőség érdekében az adatokat a magyar számviteli sztenderdek szerint adta meg.     A saját tulajdonú ingatlan bérbeadásával és üzemeltetésével, valamint ingatlanok adásvételével, ingatlankezeléssel, építményüzemeltetéssel és vagyonkezeléssel foglalkozó társaság raktárváros kapacitása 2019-ben 10 százalékot meghaladó mértékben bővült, a kihasználtsági mutató meghaladta a 99 százalékot, az üresedési ráta pedig 1 százalék alatt maradt.

A raktározás és iroda céljaira kiadható összterület elérte a 207 328 négyzetmétert, 2019-ben felépült egy újabb, több mint 20 ezer négyzetméter területű raktárcsarnok, amit bérlője a következő öt évre kizárólagos joggal használatba vett, és a bérleti szerződést további öt évre prolongálhatja.

Ezen kívül 2019-ben a BILK Nyrt. 13 900 négyzetméter terület bérletének a meghosszabbításáról is megállapodott ügyfeleivel, további 6500 négyzetméter meglévő raktár- és irodaterületet pedig új partner részére értékesített.

Az elmúlt évben a logisztikai központ mintegy 10 százalékára, összesen csaknem 20,5 ezer négyzetméter területre történt bérleti tranzakció.

A tájékoztatás szerint az építkezésekre és az ezeket kísérő járulékos fejlesztésekre, valamint a meglévő raktárak felújítására és a kiterjedt csarnokrendszer épületeinek karbantartásával összefüggő beruházásokra a megelőző évet jelentősen meghaladó összeget, 10,3 millió eurót fordított a társaság. A befektetett eszközök értéke 2019 év végén meghaladta a 145,4 millió eurót. A fejlesztéseket a társaság részben hitelből finanszírozta – közölte a BILK Nyrt.