Leáll az európai járműipar

március 18, 2020 0

A koronavírus-járvány elleni védekezés miatt kialakult nemzetközi helyzet és az alkatrészellátásban mutatkozó bizonytalanság miatt a tervek szerint hétfőtől leáll a termelés az Audi Hungaria Zrt. győri gyárában is.

200 új embert vesz fel a Mercedes Kecskeméten

március 18, 2020 0

Mintegy ötvenmilliárd forint összegű beruházással új présüzemet épít Kecskeméten a Mercedes-Benz; az autógyár a bővítéssel 200 új munkahelyet teremt – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Kecskeméten.

A szervizek készenlétben állnak

március 17, 2020 0

A szervizkapacitások rendelkezésre állásával kapcsolatban közleményt adott ki az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).

Egymás után állnak le az autógyárak

március 17, 2020 0

Fokozatosan nő azoknak az autógyártóknak a száma, amelyek ideiglenesen teljesen, vagy részlegesen leállítják európai termelésüket a koronavírus hatásai miatt.

Itthon is kapható az új Golf

március 16, 2020 0

A Volkswagen Golf a legsikeresebb európai autó, amelynek hét ikonikus generációjából eddig több mint 35 millió példányt értékesítettek. A nyolcadik generációs, digitalizált, összekapcsolt és intuitív új Golf még soha nem volt ilyen előremutató. Összes kijelzője és vezérlőegysége digitális, hálózatba kapcsoltsága pedig a világon az egyik legfejlettebb. Az újdonság már rendelhető és megtekinthető a Volkswagen márkakereskedésekben.

Kötvényt bocsát ki a Trans-Sped

március 16, 2020 0

A Trans-Sped Kft. 5 milliárd forint értékben kötvényt bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett növekedési kötvényprogram (nkp) keretében – közölte a társaság.

Átadták a szakképzési díjakat

március 15, 2020 0

Átadták a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) Szakképzési Díj 2020 elismeréseit a Német-Magyar Gazdaság Házában, Budapesten.

Ecuadori megrendelést kapott a NÚSZ

március 14, 2020 0

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) korszerűsíti az útdíjfizetési rendszert Ecuadorban, miután együttműködési megállapodást kötött a dél-amerikai ország közlekedési minisztériumával – közölte a NÚSZ Zrt.

Magyarország az EU-ban a második az ipari növekedésben

március 13, 2020 0

A vártnál nagyobb mértékben nőtt januárban az euróövezet ipari termelése az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentése alapján. A magyar ipari termelés havi bázison a második, éves bázison pedig a harmadik legnagyobb növekedést érte el januárban az Európai Unióban.

A Ferrari még termel

március 13, 2020 0

A koronavírus a gyártás leállítására kényszerítette a Lamborghini céget, a Ferrari pedig minimálisra szorította le a termelését, miközben Dél-Koreában mintegy negyedével esett a járműgyártás februárban.

Vezettük az Opel Corsa-e villanyautót

március 13, 2020 0

Az Év Magyar Autója zsűri öt tagja az elsők között vezethette az Opel első villanyhajtású Corsáját. A Rüsselsheim környéki próba alatt alaposan próbára tettük autópályán és országúton az újdonságot. A villany Corsa 100 kW (136 LE) teljesítménnyel és 337 kilométeres (WLTP) hatótávval kecsegtet, az Év Zöldautója 2020 díjra jelölt modell már nálunk is rendelhető, indulóára 9,24 millió forint.

Villanypróba: Renault Zoe R135

március 12, 2020 0

Renault Zoe második generációja sokkal vonzóbb, erősebb és messzebbre is jut elődjénél. Kipróbáltuk a 100 kilowattos, 52 kilowattóra kapacitású, legfeljebb 386 kilométeres hatótávval bíró Zoe R135 villanyautót. A modellt a Renault Magyarország az Év Zöldautója 2020 díjra jelölte.

Munkásszállás épült Újszentivánon

március 12, 2020 0

Nyolcvan férőhelyes munkásszállás épült Újszentivánon, az állami támogatással, 371 millió forintból megvalósult beruházást a napokban adták át a Csongrád megyei községben.

Vezettük az első elektromos Minit

március 12, 2020 0

A nemzetközi piaci bevezetéssel egy időben, márciustól Magyarországon is megjelent a Mini teljesen elektromos modellje, a Mini Cooper SE, amelynek sajtóbemutatóját Budapesten tartották.

1 2 3 4 5