Ecuadori megrendelést kapott a NÚSZ

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) korszerűsíti az útdíjfizetési rendszert Ecuadorban, miután együttműködési megállapodást kötött a dél-amerikai ország közlekedési minisztériumával – közölte a NÚSZ Zrt.

A társaság a megállapodás alapján vállalta a helyi útdíjfizetési rendszer átfogó fejlesztését és egységesítését. A megbízás részeként megvalósíthatósági tanulmány készül, és kidolgozzák a díjpolitika megújítását célzó koncepciót is.  Ecuador 8100 kilométernyi aszfaltozott közúthálózatának mintegy 20 százaléka útdíjköteles, a közlekedők 75 százaléka pedig még hagyományos módon, készpénzben fizet. Az ország kulcsszerepet játszik az észak-déli áruszállításban, hiszen területén halad át a világ leghosszabb gyorsforgalmi útvonalának számító, 21 országot összekötő pánamerikai főút – indokolták a fejlesztést.

A társaság érdeklődik a tehergépjármű-súlymérő rendszerre vonatkozó nemzetközi pályázat iránt is, amit áprilisban írnak ki Ecuadorban. A 16 helyszínes állomáshálózat kiépítése és tízéves üzemeltetési díja körülbelül 30 millió dollár lesz.    Számos dél-amerikai országban nincs még elektronikus útdíjrendszer, a NÚSZ Zrt. tavaly ősz óta tárgyal a kolumbiai, a perui és az ecuadori szakminisztériumokkal – olvasható a közleményben.