Sikeres volt a 2020-as e-matrica elővásárlási lehetősége

A 2020. évre szóló e-matricából elővételben, tavaly decemberben megközelítően 150 ezer fogyott, húsz százalékkal több, mint egy évvel korábban; a befolyt 3 milliárd forint pedig 26 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – hangsúlyozta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

Elmondta, a legnépszerűbbek az országos e-matricák voltak, amelyeknél mintegy 30 százalékkal 56 ezerre emelkedett az értékesítések száma. A megyei jogosultságokból mintegy 88 ezer kelt el az elővásárlási szezonban, 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban.     Bár Magyarországon a gyorsforgalmi úthálózat hossza folyamatosan növekedett az elmúlt években, az éves országos matricák ára nyolcadik éve, a megyei jogosultságok ára pedig a 2015. évi bevezetésük óta változatlan – hangsúlyozta az ITM államtitkára.    A sajtótájékoztatón Schanda Tamás elmondta, mintegy 125 ezer darab e-matricát a D1 kategóriájú járművekre, azaz személyautókra, motorkerékpárokra váltották ki.

Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy 2020. január 31-én 2,5 millió darab 2019-es éves e-matrica jár le, amiből még mindig mintegy 2 milliót nem újítottak meg.     A NÚSZ vezérigazgatója szerint nem érdemes utolsó pillanatra hagyni a 2020-as e-matrica megvásárlását, mert az utolsó napokban nagy lesz a “tumultus” érte, a fizetős útszakaszra jogosultság nélkül felhajtóknak pótdíjat kell fizetniük 60 perc türelmi idő mellett.    Bartal Tamás elmondta, a mentességek megújításának határideje is 2020. január 31. Példaként említette, hogy a nagycsaládosok díjkedvezményét is eddig az időpontig kell megújítani, ezzel szemben a mozgáskorlátozottak díjkedvezménye egész addig érvényes, amíg a nyilvántartásból nem törölték őket.

Bartal Tamás kiemelte, hogy a NÚSZ weboldalán, az ematrica.nemzetiutdij.hu oldalon érdemes az e-matricát megvenni, mert ezen a felületen kedvezményt is igénybe lehet venni, nem kell a szelvényt évekig megőrizni, és itt nem számolnak fel kényelmi díjat az online vásárlásért. Megjegyezte, hogy tavaly az autósok 600 millió forint kényelmi díjat fizettek magáncégeknek e-matrica vásárlásakor.