F-35-ösöket vesz Szingapúr

Lockheed Martin F-35
Az amerikai külügyminisztérium jóváhagyta legfeljebb 12 F-35B típusú harci repülőgép és a hozzájuk szükséges felszerelések eladását Szingapúrnak mintegy 2,75 milliárd dollár (823,6 milliárd forint) értékben – tudatta az Egyesült Államok Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynöksége.

A fegyvervásárlásra még a törvényhozásnak is rá kell bólintania.    Szingapúr tavaly jelentette be, hogy első lépésben négy darab F-35-össel szeretné megkezdeni öregedő F-16-os gépeinek cseréjét, és nyolc további gépre szeretne opciót vásárolni. Az F-35B rövid futópályán is fel tud szállni, és függőleges leszállásra is képes, ami előnyös lehet a mindössze 721 négyzetkilométeren elterülő városállam számára.

A Pentagon tavaly novemberben jelentette be, hogy az Egyesült Államok a következő 3 évben a korábbinál 13 százalékkal olcsóbban adja az F-35-ösöket, amivel szakértők szerint csábítóbbá akarja tenni a harci gépet más országok számára. Az F-35-ösök adják jelenleg a Lockheed-Martin bevételének mintegy negyedét.

Szingapúr rendelkezik Délkelet-Ázsia legnagyobb védelmi költségvetésével, így a nemzetközi fegyvergyártók számára kiemelt ügyfél. A 2019-es költségvetésnek például csaknem harmadát szánta védelmi, biztonsági és diplomáciai célokra fordítani a szingapúri kormányzat.