Rontott a Honda

Csökkent a Honda Motor bevétele és nyeresége pénzügyi évének második negyedében; a japán autógyártó a globális kereslet gyengülésére és a jen erősödésére hivatkozva rontotta éves eredmény-előrejelzését.

Gyorsjelentésének adatai szerint a harmadik legnagyobb japán autógyártó adózás utáni nyeresége éves összevetésben 6,7 százalékkal, 196,5 milliárd jenre (1,8 milliárd dollárra) süllyedt július-szeptemberben. Negyedéves árbevétele 2,9 százalékkal, 3,7 ezer milliárd jenre (34 milliárd dollár) csökkent.    A vállalati eredményeket a kereslet nyomottsága miatt a devizaárfolyamok kedvezőtlen alakulása és az adóterhek növekedése is rontotta. A Honda immár azzal számol, hogy a dollár árfolyama éves átlagban 107 jen körül alakul, míg korábban 110 jennel számoltak.    A vállalat minden soron rontotta éves előrejelzését a 2020 márciusával befejeződő pénzügyi évre.

Az értékesítésből származó várható éves bevétel értékét 5,3 százalékkal, az üzemi eredményét 5,0 százalékkal, az adózás előtti nyereségét pedig 7,6 százalékkal vették vissza. Az anyavállalat tulajdonosaira jutó tiszta nyereség 575 milliárd jen (5,2 milliárd dollár) lehet a korábban várt 645 milliárd jen (5,9 milliárd dollár), illetve az előző pénzügyi évben elért 610 milliárd jen helyett.    A Honda arra számít, hogy 4 millió 975 ezer jármű értékesít a folyó pénzügyi évben, míg korábban 5,11 millióval számolt.

A Honda vezetői sajtótájékoztatójukon elismerték, hogy többet kell tenni a költségek csökkentéséért. Jelezték, hogy az ígért szerkezeti átalakítások folyamatban vannak.