Növeli az idei tervét a Magyar Suzuki

A Magyar Suzuki Zrt. immár harmadik éve uralja a hazai autópiacot, tavalyi részesedése 14,12 százalékos. 19 292 új Suzuki személyautót regisztráltak tavaly Magyarországon, 27 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben, 58 százalék – 11 127 autó – az Esztergomban gyártott közönségkedvenc Vitara volt. A Magyar Suzuki 2018-ban 171 885 járművet adott el 123 országban, ebből 163 291 (95 százalék) a Dunakanyarban készült, a nemzetközi vállalat harmadik legnagyobb gyártókapacitású üzemében Japán és India után; amely a cég egyetlen európai gyáregysége is egyben. A Magyar Suzuki Zrt. 1953,3 millió euró értékű nettó árbevétellel zárta a 2018-as évet.

Hazai eladások

27 százalékkal több új Suzuki személyautót regisztráltak tavaly hazánkban mint 2017-ben. Az autóipari vállalat sikere a piacvezető Vitarának és a szintén dobogós S-Ccrossnak köszönhető Magyarországon és Európában egyaránt. Előbbiből 11 127 darabot regisztráltak hazánkban 2018-ban az azt megelőző évi 8787-hez viszonyítva, utóbbiból 4982-t. Magyarország a Suzuki ötödik legnagyobb piaca olyan tradicionális autógyártó nemzetek mögött, mint a brit, a német, a francia és az olasz. A 30 éves Vitara modell – amelyet 2015 óta Esztergomban gyártanak – tavalyi évben is töretlen hazai sikere annak is köszönhető, hogy a modell 2018 őszén megújult külsővel, valamint minden Esztergomban gyártott gépjárműre vonatkozó, egyedülálló 3+7 éves garancia programmal jelentkezett 1.0 és 1.4-es BoosterJet motorokkal felszerelve.

Teljesítmény

A folyamatosan növekvő igények ellenére csekély mértékben visszaesett az esztergomi gyártás 2018-ban az Európai Uniós emissziós átállásnak köszönhetően. 50 450 S-Cross gördült le a gyártósorról 2018-ban a 2017-es 55 675-tel szemben. Ugyanakkor Vitarából közel azonos mennyiség készült az esztergomi üzemben az elmúlt két évben: 121 030-at szereltek össze a szériából 2017-ben, tavaly pedig 121 089-et gyártottak belőle.

A Magyar Suzuki Zrt. 2018-as nettó hazai eladásokból származó jövedelmének – 280 474 703 euró – 65 százaléka (183 607 134 euró) Esztergomban gyártott autókból származik. A vállalat nettó hazai árbevétele 18,6 százalékkal növekedett az azt megelőző évhez képest. A vállalat bevételeinek 96 százaléka Esztergomban gyártott járművekből származik. 2018-ban a regisztrált járművek 87 százaléka exportra készült a korábbi 92 százalékhoz képest, ami a magyar piac erősödését mutatja.

A Magyar Suzuki nettó árbevétele 2018-ban  1,953 milliárd euró volt a 2017. évi 2,1 milliárd euró után. Ebből a belföldi árbevétel 280,4 millió eurót tett ki, 18,6 százalékkal bővülve. Az adózás előtti eredmény tavaly elérte a 82 millió eurót, némileg elmaradva a 2017. évi 90,8 millió eurótól.

Fejesné Gyurján Ildikó operatív igazgató megerősítette, hogy a beruházás kezdetétől a Magyar Suzuki Zrt. 1,792 milliárd eurónyi befektetést eszközölt hazánkban, ebből az utóbbi öt évben mintegy 267 millió eurót. A HR-, IT és pénzügyekért felelős vezető kérdésre elmondta, hogy idén további 100 millió eurónyi befektetés várható a gyári technológiaváltással összefüggésben. Hozzátette: tavalyi árbevételével, illetve exportjával a nemzeti kivitel 1,6 százalékát teljesítette a Magyar Suzuki, amely fennállása óta még nem fizetett osztalékot, így minden megtermelt nyereségét az itthoni gyártásba fordítja vissza. Az Év Magyar Autója 2020 díjra Esztergomban gyártott két modell mintegy 4600 alkatrészét 240 beszállítótól szerzik be, ezek harmada hazai vállalat.

Négy-, illetve két keréken és vízen is erős teljesítmény

A Suzuki nem csak az autóipari szegmensben, de a motor és hajómotor kategóriában is erősödött. Suzuki hajómotor üzletág 2017 óta a közép-kelet-európai régió központja és 367 regisztrált hajómotorral piacvezető Magyarországon. A divízió 1484 hajómotort exportált 2018-ban. A legjelentősebb exportot érintő növekedés a 150-350 lóerős hajómotorok tekintetében történt, ebből ugyanis 180 százalékkal többet regisztráltak 2018-ban, mint az azt megelőző évben. A motoros üzletág immár harmadik éve a legnagyobb piaci részesedésű disztribútor Európában. A hazai eladások 23 százalékos növekedésének köszönhetően az üzletág piaci részesedése közel 16 százalékra növekedett 2018-ban. A Magyar Suzuki Zrt. 2018-ban 123 országba értékesített autót, motort és hajómotort, Magyarországot is beleértve. A vállalat 185 000 járművet tervez gyártani 2019-ben az eredetileg tervezett 179 000-es gyártási célszám helyett.

Nagy elismerés a Magyar Suzukinak

A vállalat éves sajtótájékoztatóján Josinobu Abe, a Magyar Suzuki vezérigazgatója elmondta, hogy 2019 április 1-jével a Magyar Suzuki lett az anyacég európai bázisú pótalkatrész- és kiegészítőtartozék-ellátóközpontja. A Suzuki megerősíti a szervezeti struktúráját, az informatikát is beleértve, ezen kívül hozzávetőlegesen 80 új munkahelyet hozott létre az esztergomi gyárban annak érdekében, hogy Európa- és világszerte biztosítsa a hatékony pótalkatrész ellátást. Ez a döntés is bizonyítja a vállalat előkelő szerepét a multinacionális cég nemzetközi hálózatában.

Magyar_Suzuki_Zrt. (2)_Dr._Urban_Laszlo_Yoshinobu_Abe_(b-j)
Urbán László vezérigazgató-helyettes és Josinobu Abe vezérigazgató

Ígéretes 2019. január-májusi számok

A luxus kategóriát kivéve az autóipar minden szegmensben átlagosan 7,8 százalékot növekedett az év első öt hónapjában, míg az előbbi 15 százalékot csökkent 2018 hasonló időszakához képest. Az S-Cross jobban szerepelt az újautó eladásokban idén februárban és májusban. 3649 Vitarát és 3793 S-Crosst regisztráltak az év első öt hónapjában. Ugyanakkor mindkettő továbbra is vezető maradt a saját kategóriájában, 9075 új Suzuki autót helyeztek forgalomba a 2019. január-május időszakban az importált modellekkel együtt. A vállalat megnövekedett 14,9 százalékos piaci részesedéssel tovább tudta erősíteni pozícióját a magyar autópiacon a tavalyi évhez képest.