Még szorosabbra fűzi az együttműködést a Renault-Nissan-Mitsubishi

A három autógyár vállalati kultúrájának kölcsönös tiszteletben tartásával törekszik a kooperáció elmélyítésére a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség igazgatói tanácsa – mondta Jean-Dominique Senard a Renault elnöke a Nikkei japán gazdasági lapnak és a francia Le Figaro lapnak adott interjúban.

A Nissan yokohamai központjában korábban bejelentették, hogy a Renault, a Nissan és Mitsubishi autógyárak vezérigazgatóiból álló vezetői tanács, az “Alliance Operating Board” veszi át az autógyárak közötti együttműködés koordinálását. Az együttműködés hatékonyabbá tétele, illetve a konszenzusra épülő kiegyensúlyozott döntéshozatal elősegítése céljából létrehozott grémium élén a Renault elnöke, Jean-Dominique Senard áll.     “Nem azt tartom feladatomnak, hogy parancsnokként irányítsam a testület munkáját, hanem azt, hogy biztosítsam a kölcsönös megbecsülés és bizalom fenntartását a három vállalat és igazgatóik között” – fogalmazott az interjúban Jean-Dominique Senard. “Amikor viszont döntőbíróként kell majd fellépnem, akkor meg fogom tenni azt is, de nem ez motivál.”

A három autógyár közötti együttműködést a tavaly novemberben pénzügyi visszaélések vádjával Tokióban letartóztatott Carlos Ghosn hozta létre. A brazíliai születésű üzletember 1999 júniusában a Renault delegáltjaként ügyvezető igazgatóként kezdte pályafutását a Nissannál és nevéhez fűződik a cég megmentése a csődtől.    Ghosn értesülések szerint holding alá tervezte rendezni a három autóipari vállalatot.     Jean-Dominique Senard viszont a japán és francia lapoknak adott interjúban leszögezte, hogy “nem foglalkozik ezzel a megoldással”. Hozzátette: a témában “mindenféle kitaláció és aggodalom szolgál megalapozatlan híresztelések táptalajául”.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a francia kormány mint a Renault legnagyobb részvényese az autóipari együttműködés visszafordíthatatlanná tételével bízta-e meg, Senard válaszában hangsúlyozta, hogy nem feltétlenül ezzel a szavakkal ugyan, de ez volt az egyeztetések szelleme. “Számomra legalábbis egyértelműen ez jött le” – fogalmazott. Hozzátette: a vezetői tanács tagjai is az együttműködés visszafordíthatatlanná tételét támogatják.    Az autógyárak közötti együttműködést Carlos Ghosn cégvezetői örökségén kívül részvény-kereszttulajdonlás alapozza meg. A Renault 43,4 százalékos szavazó részesedéssel rendelkezik a Nissanban, az pedig 15 százalékos nem szavazó részesedéssel a francia autógyárban. Az együttműködés harmadik tagja, a Mitsubishi 34 százalékban van a Nissan tulajdonában. A Renault legnagyobb részvényese a francia állam, több mint 15 százalékos hányaddal.