Gyengén kezdte az évet a BMW

A BMW-csoport januárban regisztrált értékesítési növekedését követően – az év második hónapjában némileg visszafogta a müncheni központú vállalatcsoport eladási mutatóját. A februári érték végül 171 501 darab új BMW, MINI és Rolls-Royce modell lett, amely 4,1 százalékkal marad el a tavalyi február teljesítményétől. A BMW Group ezzel az idei év első két hónapjában világszerte összesen 341 977 darab új autót adott át ügyfeleinek, amely a 2018-as évkezdés tükrében 1,9 százalékos csökkenést jelent.

A BMW Group új plug-in hibrid modelljei a március 7-én megnyílt 89. Genfi Nemzetközi Autószalonon ünnepelték világpremierjüket: a BMW 3-as sorozat, a BMW 7-es sorozat, a BMW X3 és a BMW X5 hálózatról tölthető modellváltozata is nagyközönség elé gurult. Eközben a BMW 5-ös sorozat és a BMW 2-es Active Tourer is még idén megkapja a bajor prémiumgyártó plug-in hibrid hajtáslánc-technológiájának legfejlettebb, negyedik generációs változatát. A BMW i3 még fél évtizeddel piaci premierje után is népszerű, olyannyira, hogy a tavalyi évkezdéshez viszonyítva az idei esztendő első két hónapjában 19,8 százalékkal növelte eladásait. A következő év végéig a BMW Group tíz vadonatúj vagy továbbfejlesztett, hálózatról tölthető modellt mutat be, 2025-re pedig a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modelleket egyesítő portfólióját legkevesebb huszonöt tagúra bővíti, benne tizenkét olyan gépkocsival, amelyek károsanyag-kibocsátás nélkül váltják valóra a vezetés színtiszta élményét.

2019 januárjában és februárjában a BMW világszerte összesen 297 640 darab új autót adott át ügyfeleinek, amely 2,0 százalékkal múlja alul a tavalyi évkezdés teljesítményét. Az aktuális generációváltását élő 3-as limuzin, amely a márka 2018-as abszolút eladásainak 13 százalékát tette ki, 2019 első két hónapjában 37 232 darabban talált gazdára, amely 13,4 százalékos enyhülésnek felel meg. Az új 3-as BMW az év második negyedévében válik teljesen elérhetővé a bajor prémiummárka összes piacán.

A Mini némileg a tavaly februári teljesítmény alatti mutatóval zárta az idei esztendő második hónapját, a világszerte eladott 23 068 darab új autó 1,1 százalékos csökkenést jelent. A brit gyártó ezzel 43 644 darabra növelte ez évben átadott négykerekűinek számát, amely 1,4 százalékkal marad el a tavalyi esztendő hasonló időszakában regisztrált értéktől.

A BMW Motorrad hónapról hónapra jobb eladási mutatókat produkál, az idei januárt és februárt összességében 19 675 darab robogó és motorkerékpár értékesítésével zárva. Ez 5,6 százalékos abszolút fejlődésnek felel meg.