Mesterséges intelligenciát fejlesztő központot nyitott Pesten a Continental

A Continental technológiai vállalat megnyitotta budapesti mesterséges intelligencia fejlesztő központját.

“A mesterséges intelligencia fejlesztő központ a Continental vállalat magyarországi működését az automata vezetéshez szükséges megoldásokkal látja el” – hangsúlyozta Jens Brüning, a budapesti központ vezetője. Hozzátette, hogy “az 1400 négyzetméteres telephelyünk Budapest szívében egyedülálló lehetőséget nyújt az elkötelezett és motivált szakértők számára, akik aktívan szeretnék alakítani a jövő mobilitását. Inspiráló és kényelmes munkakörülményeket, a fejlesztésekhez szükséges high-tech felszereléseket, és modern belső kialakítást biztosítunk munkatársainknak, teret adva a kreativitásnak és az ötleteknek. A csapatunk jelenleg MI specialistákból, data-managerekből, DevOps mérnökökből és alkalmazás fejlesztőkből áll. Az elkövetkező hónapokban folyamatosan bővülünk majd, hogy elérjük a célul kitűzött 100 fős létszámot.”

“A központ létrehozása fontos mérföldkő a Continental számára az automata vezetés felé haladó úton. Az itt fejlesztett megoldások jelentősen hozzájárulnak majd ahhoz, hogy az automata vezetéshez használt rendszereink már a közeljövőben használatra készek legyenek, így biztonságosabbá tesszük a közlekedést” – mondta Sascha Semmler, a Continental Advanced Driver Assistance Systems (ADAS) üzletágának kamera program menedzsment vezetője.

“Amíg nem értjük meg teljeskörűen és biztonságosan a környezetünket, addig nem beszélhetünk automata vezetésről” – mondta Ralph Lauxmann divízióvezető. “Az emberekhez hasonlóan a rendszernek is észlelnie kell a közlekedés többi résztvevőjét, az utat és a lehetséges akadályokat. Egy ilyen rendszer fejlesztése sok kihívást tartogat, számos különböző komponensből áll, amelyeket külön kell kialakítani, majd egy rendszerbe integrálni. A budapesti irodánk csupán pár hónap alatt már komoly eredményeket ért el: gépi tanulási módszereket fejlesztünk, alkalmazunk, illetve integrálunk.”

Az eseményen bemutatták a Continental új gyalogosfelismerő rendszerét. Amíg a jelenlegi fejlett vezetést segítő rendszerekben használt klasszikus gyalogosfelismerő technológia csupán arról szolgáltat információt, hogy hol található a gyalogos, addig a következő generációs rendszerek már mesterséges intelligencián alapuló tanulási módszereket használnak. Ezáltal sokkal több információt képesek átadni: például beazonosítani az emberi test különféle részeit (kezeket, könyököt vagy vállat), ami alapján egy algoritmus előre jelzi az észlelt személy testtartását és várható mozdulatait. Ebből következtetéseket tud levonni a mozgásuk és figyelmük irányáról, ezáltal is növelve a biztonság szintjét.