Két év alatt 30,5 százalékkal nőttek a bérek a Suzukinál

Bérmegállapodás

A Magyar Suzuki Zrt. és az üzemi tanács közötti, tavaly december óta tartó tárgyalások keretében a felek megegyezésre jutottak a bérfejlesztés minden pontja tekintetében. A tárgyalás alapját az üzemi tanács által benyújtott javaslat képezte, amely a bérfejlesztésre és a dolgozók általános elégedettségéhez hozzájáruló béren kívüli juttatásokra vonatkozott.  

Az üzemi tanáccsal folytatott eredményes egyeztetéseknek köszönhetően, a 2019. évi bérfejlesztésről szóló végleges megállapodás szerint az alapbéremelés mértéke átlagosan 18 százalék a direkt dolgozók esetében. A múlt évben a direkt dolgozók átlagos alapbéremelése 12,5 százalék volt. Így tehát a vállalat 2018-ban és 2019-ben együttesen 30,5 százalékos bérfejlesztést hajtott végre a fizikai dolgozók körében.

A felek az üzemi tanács által javasolt minden pontban – 2019-es bérek, éves bónusz, béren kívüli juttatások – végleges megállapodásra jutottak. Az újonnan megszületett megállapodáson felül a Magyar Suzuki további juttatásokat biztosít dolgozói számára, mint például a jelenléti pótlék, fix műszakpótlék, üzemi meleg étkezés, ingyenes buszjárat, temetési és házasságkötési támogatás, gyermekszületési támogatás és törzsgárda jutalom.