Érkeznek az elektromos Opelek

Egy éve éppen meghaladta a Magyarországon futó Opelek száma a félmilliót, de mára ez a szám már 515 ezer fölé emelkedett. A bővülés zömmel a hazai eladások eredménye, hiszen tavaly csaknem 13 ezer új Opel talált gazdára. A Belügyminsztérium statisztikái szerint a népszerűségi listán a második helyezett 86 ezerrel van elmaradva az Opel mögött – az előny tehát az első helyen jelentős.

„Nagyon komoly bázist jelent a márka számára a hazai Opel autópark és azon dolgozunk, hogy továbbra – és hosszú távon – is megmaradjon az Opel vezető pozíciója a magyarországi népszerűségi listán” – mondta Bakai Gergely, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója. „Ha bázisról beszélünk, ki kell emelni a több évtizedes tapasztalattal rendelkező márkakereskedői- és szervizhálózatot, ez az a megbízható háttér, amely nélkül az Opel nem lehetne ilyen sikeres. Nemcsak új modellek sorával szeretnénk növelni eladásainkat és piaci részesedésünket 2019-ben, hanem szolgáltatásaink bővítésével is: az idei évtől öt év garanciát adunk minden újonnan megvásárolt Opelre.”

A 2019-es újdonságok közül elsőként a január közepén a Zafira Life kisbusz mutatkozott be a Brüsszeli autószalonon és megjelentek az első képek és információk az új Vivaro kishaszon-járműről is. Mindkettő az év második felében kerül a kereskedésekbe. Haszonjármű fronton további hír, hogy az idén megújul a Movano is, tehát teljesen friss és versenyképes portfólióval – új Combo Cargo, új Vivaro és megújult Movano – kíván az Opel ebben a szegmensben sikereket elérni a magyar piacon.

Ami a személyautókat illeti, az év közepén megújul az Astra, érkezik a plug-in hibrid Grandland X és bemutatkozik az új Opel Corsa, amelynek teljesen elektromos változata is lesz. A további elektromos újdonságokra sem kell sokáig várni: jövőre érkezik az új Mokka rögtön villanyhajtású változatban is, illetve elektromos hajtással bővül a Vivaro portfolió.

Legyen tiéd az első hozzászólás

Hozzászólás

Your email address will not be published.


*