500 új munkahelyet teremt a debreceni csapágygyár

Az FAG 25 milliárd forintból megvalósult új csapágygyára 500 új munkahelyet hozott létre Debrecenben, a beruházást a magyar kormány 3,16 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatással segítette – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a német Schaeffler csoporthoz tartozó vállalat új gyártócsarnokának átadó ünnepségén Debrecenben.

A miniszter beszédében kiemelte, hogy Magyarország 2018-ban külgazdasági rekordot ért el. Tavaly 98 nagyberuházás valósult meg, illetve kezdődött el az országban, összesen 1380 milliárd forint értékben. Hozzáfűzte hogy ezek majdnem egyharmada Debrecenbe érkezett.

 Rainer Lindner, a Schaeffler csoport regionális vezetője és Andreas Schick operatív igazgató egyaránt megerősítette, hogy cégük elkötelezett a debreceni fejlesztések mellett. Az új beruházással már csaknem 1600 dolgozót foglalkoztató FAG létszáma akár a kétezret is elérheti az elkövetkező években – jelezték.    Szabó Péter, az FAG Magyarország Ipari Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett, hogy cégük 1999-ben az egykori Magyar Gördülőcsapágy Művek telephelyén 40 fővel kezdte meg működését.    A húszéves vállalat a Határ úti ipari parkban immár 58 ezer négyzetméteren évente 25 millió kúpgörgős csapágyat és 500 millió kúpgörgőt állít elő – tette hozzá az igazgató.