Egyre szennyezőbbek a németországi autók

Emelkedett az elmúlt években Németországban a személygépkocsik abszolút szén-dioxid-kibocsátása a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kimutatása szerint.

A Destatis adatai szerint a Németországban forgalomban lévő személygépkocsik 115 millió tonna szén-dioxidot bocsátottak ki 2017-ben, hat százalékkal többet mint 2010-ben. A kibocsátott szén-dioxid mennyisége három tényező, az átlagos motorteljesítmény, az összesített menetteljesítmény, valamint az átlagos fogyasztás függvénye. Az összesített menetteljesítménynek két összetevője van, a személygépkocsi állomány nagysága és átlagos menetteljesítménye.

A személygépkocsi-motorok áltagos teljesítménye a 2010-2017-es periódusban 16 százalékkal emelkedett. A 2017-ben forgalomban helyezett személygépkocsik átlagosan 111 kilowatt, a 2010-ben forgalomba helyezett személygépkocsik pedig 96 kilowatt motorteljesítménnyel rendelkeztek. A 100 kilowatt feletti teljesítménnyel rendelkező autók 2017-ben a személygépkocsik által kibocsátott szén-dioxid több mint 50 százalékáért voltak felelősek, míg 2010-ben 36 százalékáért.

A személygépkocsi-állomány 2010 és 2017 között 10 százalékkal emelkedett, a teljes személygépkocsi állomány menetteljesítménye pedig 9 százalékkal. Tavaly 46 millió személygépkocsi 46 milliárd liter üzemanyagot használt fel. Az átlagos üzemanyag-fogyasztás három százalékkal csökkent ugyan hét év alatt, a járműállomány és az átlagos menetteljesítmény növekedése miatt azonban a 2017-es teljes üzemanyag-fogyasztás 6 százalékkal haladta meg a 2010-est.

A 100 kilowattnál (134 lóerő) nagyobb teljesítményű dízel személygépkocsik által felhasznált üzemanyag teljes mennyisége 69 százalékkal nőtt hét év alatt, a 100 kilowatt feletti benzines gépkocsik által felhasznált üzemanyag pedig 15 százalékkal nőtt annak ellenére is, hogy a benzines gépkocsik átlagfogyasztása ugyanezen idő alatt 9 százalékkal csökkent.

A személygépkocsik által 2010 és 2017 között kibocsátott szén-dioxid mennyiségének a emelkedéséhez a motorteljesítmény növekedése 8 millió tonnával járult hozzá, a járműállomány és az átlagos menetteljesítmény növekedése pedig 6 millió tonnával. A személygépkocsik átlagos üzemanyag-fogyasztásának (benzin és dízel) csökkenése ugyanezen idő alatt 7 millió tonnával csökkentette a szén-dioxid-kibocsátást, de nem tudta ellentételezni a teljes növekedést.