Raktárcsarnokot avattak Berettyóújfaluban

Átadták a Tama Hungary Kft. 12 ezer négyzetméteres raktárcsarnokát Berettyóújfaluban. A beruházás 1,6 milliárd forintba került.

Amiram Mainz, a Tama beszerzési igazgatója elmondta: az 1950-ben alapított anyacég 1800 dolgozót foglalkoztat. A mezőgazdasági csomagolótermékek – tekercs hálók, bálázó zsinegek – gyártásával foglalkozó cégcsoport négy gyárat Izraelben, kettőt Olaszországban, egyet-egyet Lengyelországban, Brazíliában, Vietnámban, az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon működtetnek. Összes árbevételük tavaly elérte az 510 millió dollárt – fűze hozzá.

Győrfi Sándor, a Tama Hungary Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett rá, hogy 2009-ben kezdték meg a termelést Berettyóújfaluban 50-60 fővel, árbevételük akkor mintegy 2,5 millió euró volt. Jelenleg 320 dolgozót alkalmaznak, árbevételük 70 millió euró, ami tíz év alatt harmincszoros növekedést jelent.    A cégvezető elmondta: a saját forrásból megvalósított 1,6 milliárd forintos beruházás eredményeként berettyóújfalui üzemük 12 ezer négyzetméteres raktárcsarnokkal bővült, ahol 10 ezer raklapon tárolhatják a termékeiket.    A folyamatos piackutatásnak, a világméretű marketingnek és az innovatív szemléletű termékfejlesztésnek köszönhetően folyamatosan bővül a megrendelőik köre. Kiemelt vevői közé tartoznak a világ vezető mezőgazdasági gépgyártói, a Tama napjainkra a bálaháló értékesítésében a világpiac vezető vállalatává vált 56 százalékos piaci részesedéssel – ecsetelte Győrfi Sándor.