Ötcsillagos a Focus

A vadonatúj Ford Focus maximális, 5 csillagos értékelést kapott az Euro NCAP vizsgálatán.

A Focusban kifinomult megoldások segítenek a balesetek megelőzésében, vagy súlyosságuk mérséklésében. Ezek egyike az Euro NCAP által is ajánlott gyalogos- és kerékpáros-észleléssel kiegészített ütközésre figyelmeztető rendszer, ami felfedezi az autó előtti útszakaszon, vagy annak közelében tartózkodó embereket, sőt azokat is, akik keresztezhetik az autó nyomvonalát. A rendszer – amely automatikusan fékez, ha gázolásveszélyt észlel, és a vezető nem reagál a figyelmeztetésre – immár a kerékpárosokat is felismeri, és a fényszórók fényének segítségével éjszaka is működik.

Az Euro NCAP magas pontszámmal jutalmazta a Focusban a felnőtt utasok és a gyermekek védelmét. Ennek elérésében nagy szerepet játszik, hogy a Ford vadonatúj C2 padlólemezének alkalmazásával 40 százalékkal hatékonyabb lett az autó orr-részének energiaelnyelő képessége, valamint az, hogy a karosszériaszerkezet 33 százaléka ultranagy szilárdságú acélból és présedzésű, melegformázott bóracélból készül.

A Focus azokon a teszteken is maximális pontszámot kapott, amelyek két jármű oldalirányú ütközését szimulálják.

Kényelmesebb, nyugodtabb és biztonságosabb

A vezetősegítő technológiák minden eddiginél szélesebb kínálatának működését három radar, két kamera és 12 ultrahangos érzékelő segíti. A Focus legfontosabb új vezetősegítő technológiái:

  • Az adaptív sebességtartó automatikát (ACC) ezentúl stop & go rendszer, sebességkorlátozásra figyelmeztető rendszer és sávközép technológiák egészítik ki, segítve a vezetőt az araszoló forgalomban. Az autóban az Euro NCAP által ajánlott sávtartó asszisztens és intelligens sebességhatároló is működik
  • Az adaptív fényszórórendszerben az új, kamerával működő prediktív kanyarfény és a jelzőtábla-felismerő világítás már előre a helyes irányba állítja a fényszóró sugárnyalábját. A rendszer felméri az autó előtti útszakaszt, és – az iparában egyedülálló módon – a jelzőtáblák információit is felhasználja a látási viszonyok javítására
  • A kikerülő kormányzási asszisztens segít, hogy a vezető egy elkerülő manőverrel megakadályozza az ütközést az előtte hirtelen megálló vagy erősen lassító járművel
  • rossz irányra figyelmeztető rendszer: az először a német, osztrák és svájci piacokon megjelenő rendszer a szélvédő mögé épített kamera és a navigációs rendszer információi alapján fény- és hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, ha áthajt két ‘behajtani tilos’ jelzésen egy autópálya-felhajtón

Ha mégis bekövetkezik egy baleset, az új ütközés utáni fékezés az első becsapódás észlelése után a féknyomás automatikus módosításával mérsékli a lehetséges másodlagos ütközés hatását; az autó lelassítása kisebb sérülési kockázatot jelent az utasok és a jármű számára.

Megjelenik a Ford első Head-up display (HUD) rendszere az európai piacon, ami segít, hogy a vezetőnek minél ritkábban kelljen elfordítania tekintetét az útról, a széles látószögű tolatókamera pedig180 fokos képet mutat az autó mögötti területről, miközben a vezető kitolat egy parkolóhelyről vagy egy kocsibeállóról.

A keresztirányú forgalomfigyelővel kiegészített holttérfigyelő rendszer a parkolóhelyről történő kitolatás közben figyelmezteti a vezetőt, ha az autó nyomvonalát egy másik jármű keresztezheti; a rendszer most először kínál automatikus fékezés funkciót az ütközés elkerülésére vagy a baleset súlyosságának mérséklésére, ha a vezető nem reagál a jelzésre.