Magyar alkatrészekkel: Volvo XC40 teszt

Kicsiben nagy

A Volvo az utóbbi időben – főleg a középkategóriában – nagytestű limuzinok, kombik és szabadidő-járművek kategóriájában jeleskedett. A kompakt kategóriában a V40-es és a V40 Cross Country mellett nem kínált más alternatívát. Eddig. Az XC40 jött, látott és győzött. A legutóbbi év autója díj bezsebelése mellett minket is levett a lábunkról.

Volvo XC40

Újdonság

Az XC40 az első olyan modell, amely a kínai Geely tulajdonában álló Volvo Cars új fejlesztésű, moduláris jármű platformjára (CMA) épül, arra a platformra, amely a 40-es széria további, tervezett típusainak – köztük tisztán elektromos üzemű járműveknek – is alapjául szolgál. Az XC40 az első Volvo a városi szabadidőjármű szegmensben. 4,45 méteres hossza és 1,7 tonnás tömege épp, hogy befér a középkategóriába, kinézete és minősége alapján elmenne egy fél számmal feljebb is. Tengelytávja 2702 milliméter, szélessége 1863 milliméter, magassága 1652 milliméter.  Túl sok tárolót nem kínál, de például jópofa a középkonzolból kiemelhető szemetes, tetszetős a textillel burkolt ajtózseb, hasznos az indukciós telefontöltő. Ami a technológiai tartalmat illeti, az XC40 az új 90-es és 60-as szériákban megismert, díjnyertes biztonsági, kapcsolódási és szórakoztató technológiákat honosítja meg a városi szabadidő-járművek kategóriájában.

Volvo XC40

Technológia

A Volvo XC40 jelenleg négyféle négyhengeres Drive-E erőforrással: a D3 és D4 dízelmotorral, illetve a T4 és T5 benzinessel, valamint a háromhengeres 154 lovas T3-assal rendelhető. Nálunk a legerősebb, 190 lóerős dízel járt összkerék-hajtással és R-Design felszereltséggel. Négyhengeres, kétliteres, a kapcsolásról nyolcgangos Aisin váltó gondoskodik, a hajtásban mind a négy kerék kiveszi a részét. A turbólyuk érezhető, a motorhang jelentős, ami a gyengébb szigetelésnek is betudható, a bolygóműves váltó pedig elinduláskor tétovázik, sportmódban pedig hevességével próbálja leplezni lassúságát. Legnagyobb forgatónyomatéka tekintélyes, 400 Nm, ennek ellenére padlógázra is csak későn jön a lendület. Az XC40 álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 7,9 másodperc alatt jut el, végsebessége 210 kilométer/óra.

Volvo XC40

Biztonság

A Volvo XC40 olyan biztonsági és vezetőtámogató funkciókat kínál, mint az önálló kormányzásra is képes sávtartó, a városi koccanásgátló, az útelhagyást gátló biztonsági rendszer, az automatikus fékvezérléssel kombinált, kitolatáskor a keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer, vagy a 360 fokos kamera, ami segíti a manőverezést a szűk helyeken.

10

Szubjektív

Kevés Volvót találtak el ennyire a tervezők. Valahogy ráéreztek a közízlés ízére. Ha valaki kompakt szabadidő-autót szeretne, ilyent akar. Hogy miért nem jár akkor mindenki XC40-essel? Egyrészt még nem jár, ami nem jelenti azt, hogy rövidesen nem fog járni, másrészt nagyon drága autó lett, miután a szépsége mellett még parádés technológiai fölénnyel is felvértezték. A Harmann Kardon hifi jól szól, de a basszus egy kissé túlvezérelt, külön öröm, ha magyarországi beszállító gyártotta.

hifi, harman

Elöl és hátul is kényelmes az XC40, jó benne ülni, mintha rám öntötték volna. Csomagtartója tisztességes (460 literes, lehajtott ülésekkel 1336 literes), ajtaja motoros, bent pedig számos, a Volvókban már megismert praktikus részlet teszi vonzóvá. Ilyen például a padlóból kihajtható, függőlegesen rögzíthető fal, amely megakadályozza, hogy a bevásárlószatyor tartalma szétszóródjék a poggyásztérben. A tesztelt változat kényelmét fokozta az is, hogy a hátsó ülések támlája gombnyomással dönthető.

6

Nagyon erős a kísértés, hogy XC60-asnak nézzük, ezt a félreértést megelőzendő nem igazi bőrrel, hanem műbőrrel vonták be az üléseket, több a kemény műanyag és az elektronikus váltókar sem a szokásos, amelynek kezelését szokni kell. Nem elég csak egyszer arrébb lökni, mindig két mozdulatot kér, mert eggyel csakis üresjáratba lehetett kapcsolni, a második lökés döntötte el, hogy előre, vagy hátra lesz a menet.

5

Az elöl MacPherson, hátul többlengőkaros futómű feszes, de a gödröket jól bírja, igaz, a 20 hüvelykes gumik amellett, hogy jól mutatnak, kissé túlzónak tűnnek. Durva, hogy még ezeknél is nagyobb, akár 21 hüvelykes felnikkel is rendelhetjük. Bár hasmagassága 21,1 centi, terepen nem hajtottuk meg, csakis gödrös földutakra merészkedtünk vele.

Fedélzeti rendszerének használatát még mindig nem szoktam meg, számtalanszor elvesztem a menürengetegben, ami nem lett volna baj, ha épp áll az autó, de én vezetés közben piszkáltam. Tudom, vezetés közben inkább a vezetéssel foglalkozzam.

Üzemmódból ötöt kínál: van takarékos, komfort, terep, dinamikus és egyéni. Utóbbi esetében be lehet állítani a szervokormány rásegítését, a váltó és a gázpedál reakcióját.

Fogyasztása nem kiemelkedő, de nem is eltúlzott, a mintegy 400 kilométeres teszt során 7,8 literes átlagot mértünk.

14

Költségek

Legolcsóbban Volvo XC40-esünk 8,695 millió forintért lehet, de az csak háromhengeres. A tesztelt D4-es dízel alapára 11,775 millió forint, a tesztelt változatért pedig 17 milliót is elkérnek.

Gyártás

A Thomas Ingenlath által tervezett XC40-est tavaly november óta gyártják a Volvo Cars belgiumi üzemében, Gentben.  Az elmúlt években jelentős összegű beruházásokkal alakították át gyárat, beleértve a karosszériaüzem 8000 négyzetméteres kibővítését. Összesen 363 darab új robotot telepítettek, köztük azt, amelyet a genti dolgozók egymás között csak úgy emlegetnek: a vadállat. Ez a nagyméretű robot, amely a Volvo Cars globális termelőhálózatán belül is egyedülállónak számít, az autók alsó vázszerkezetét emeli fel a mennyezet közelében húzódó futószalagra.

4

Gent egyike a Volvo Cars két európai személygépkocsi-gyártó létesítményének; 1965 óta szerelnek itt össze Volvókat. A közelmúltig itt gyártották az első generációs XC60-ast, a Volvo bestseller középkategóriás szabadidő-járművét. Szintén itt készül a V40 / V40 Cross Country kompakt ferdehátú modellpáros, valamint az S60 és V60 típusok. A Volvo Cars másik európai gyártólétesítménye a márka szülőföldjén, a svédországi Torslandában működik. Emellett a vállalat két gyártóüzemet működtet Kínában, valamint az USA Dél-Karolina államában, ahol már javában gyártják az S60-as limuzint.

Beszállítók

Íme, a Volvo XC40 legfőbb beszállítói, köztük számos Magyarországon is termelő vállalat

IMG_3332

HELLERMANNTYTON – kábelkorbácsok és rögzítő elemek

AUTOLIV – biztonsági övek, oldallégzsákok (Sopronkövesd)

MANN+HUMMEL – légszűrő

TEKLAS – klíma tömlők

WOCO – nyomóvezeték (Budapest)

VIBRACOUSTIC – csapágypersely (futómű) (Nyíregyháza)

TI AUTOMOTIVE – szervofék vezetékek (Győr)

WITTE AUTOMOTIVE – külső kilincsek, csomagtartó elektromos mozgatása

AUTONEUM – motorburkolat

BROSE – elektromos ablakemelő motorok (Kecskemét)

AGC AUTOMOTIVE – hátsó oldalsó ablakok (Tatabánya)

EDSCHA – ajtórögzítő

CARCOUSTICS – szigetelő elemek (lökhárító, hátsó lámpák)

INDUSTRIALESUD SPA – tetőkárpit

GESTAMP – hátsó karosszéria alkatrészek (Mór)

TI AUTOMOTIVE – fék- és üzemanyagkábelek (Győr)

FUYAO – oldalsó ablakok

CONTITECH – üzemanyag-ellátó rendszer membránja (Szeged)

ELRINGKLINGER – tömítések (Kecskemét)

COOPER STANDARD: napfénytető tömítés

BENTELER – hosszlengőkar segédváz (Mór)

NEMAK: hengerfej (Győr)

THYSSENKRUPP- bütyköstengely-összeszerelés (Jászfényszaru)

HEMMELRATH – vizesalapú alapozó

BORBET – felnik

PRIMA SOLE (P.S.C) – hűtőrács (Poprád)

MD Elektronik – antenna

OERLIKON – szinkronizáló szerkezet (Székesfehérvár, Debrecen)(Tier 2)

RHEINMETALL AUTOMOTIVE – olajpumpa, megkerülőszelep

KOSTAL – ülésállító modul, ülésfoglaltság-jelző

HARMAN – hifi (Székesfehérvár)

FEDERAL-MOGUL – csapágybélés (Kunsziget)

GRUPO ANTOLIN: napellenző (Helvécia, Esztergom)

Kép és szöveg: Biró Csongor