200 kérdésre az egymilliós fődíjtól

Óriás hajrába kezdett az „5 tengelyen – biztos kézzel!” vezetéstechnikai és közlekedési verseny szervező csapata.

A hatodik alkalommal meghirdetett verseny keretein belül a szervezők évről évre lehetőséget biztosítanak a magyar tehergépjármű sofőröknek az elméleti felkészülésre, ami az elődöntőbe történő továbbjutásokat segíti elő.

Az eddigi évek tapasztalatai és a rengeteg érdeklődő száma arra ösztönözte a szervező csapatot, hogy az idei verseny gyakorló tesztjeit – ezeket 10 héten keresztül tudták kitölteni az érdeklődök és a versenyre benevezett sofőrök – elérhetővé és újra kitölthetővé tegyék a versenyre felkészülni vágyó sofőrök számára.

Az összesen 200 kérdésből álló gyakorló tesztsorozat augusztus 20. és 25. között oldható meg, amelynek segítségével a szervezők a versenyzők maximális felkészülését biztosítják az online selejtezőre.

10 hét-10-teszt-600px

A 40 legjobb eredményt elért kamionsofőr továbbkerül a verseny elődöntőjébe, amelyet két hétvégén, szombat-vasárnap felosztással rendeznek meg.

A felkészülést továbbösztönözve a legtöbb tesztkérdést és a legnagyobb összpontszámmal rendelkező kitöltő egy szuper meglepetés ajándékban részesül, amelyet a szervezők az „5 tengelyen-biztos kézzel!” verseny családi nappal egybekötött döntőjét követő eredményhirdetés után adnak át.

Az óriás gyakorló tesztsorozat itt érhető el augusztus 25-ig!

tamogatok-hirlev-01