Területfejlesztési díjat kapott a hatvani gyár

Ünnepélyes keretek között adták át a Heves Megyei Közgyűlés által 2012-ben elindított Telekessy István területfejlesztési díjat 2018. június 29-én, melyet a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. képviseletében Horváth Attila, műszaki ügyvezető igazgató vett át.

A közgyűlés ezzel a díjjal fejezi ki megbecsülését azon gazdálkodó szervezeteknek, amelyek a korábbi években kiemelkedő, innovatív teljesítményt nyújtottak a területfejlesztés és a vidékfejlesztés terén. „Nagy megtiszteltetés ez a díj számunkra. A hatvani Bosch gyár indulása óta meghatározó szereplője a város életének, munkaadóként és felelős nagyvállalatként egyaránt.” – mondta el a díj átvételekor Horváth Attila.

A hatvani gyár a Bosch-csoport legnagyobb gépjármű-elektronika gyáraként húsz éve működik és mára a régió legnagyobb munkaadója. A gyár kiemelt figyelmet fordít több mint 4800 munkavállalója és azok családjai mellett a helyi intézmények támogatására is. A Bosch helybe hozza az oktatást, a 2016-ban alapított hatvani közösségi főiskola sikeresen működik, ebben a tanévben 45 kolléga csatlakozott az oktatási rendszerhez „Hosszú évek óta és a térségben példamutató módon együttműködünk a helyi alapítványokkal és civil szervezetekkel, és lehetőségünk szerint támogatjuk őket. A Bosch és a Heves Megyei Közgyűlés közös célja, hogy Hatvan város és vonzáskörzete még jobban élhető hely legyen” – tette hozzá Horváth Attila.

A Bosch hatvani gyárában a jövőt formálják. Olyan technológiai eszközök és alkatrészek gyártása zajlik, amelyek elengedhetetlenek az automatizált vezetés fejlesztéséhez. Ilyenek például a kormányrendszerekhez gyártott elektromos vezérlők vagy a három különböző generációs radarrendszer előállítása. Az elektromobilitás területén is kiemelkedik a hatvani gyár: ez ugyanis a Bosch legnagyobb hibrid áramátalakító egysége, mely magába foglalja különböző alkomponenseinek előállítását is házon belül. Az elmúlt időszak egyik legfontosabb Bosch beruházása a megyében a hatvani logisztikai park, amely egyúttal a Bosch egyik meghatározó logisztikai központja lesz. Az új létesítmény a Bosch közép-kelet-európai régiós logisztikai tevékenységeit kapcsolja hálózatba a legmodernebb Ipar 4.0 technológiák segítségével.