Nagyot nőtt a Bosch Magyarországon

A Bosch.csoport magyarországi árbevétele 13 százalékkal 1304 milliárd forintra nőtt tavaly, 2018-ra az első negyedév adatai alapján ugyancsak kétszámjegyű növekedést várnak – mondta Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője Budapesten.

A nem konszolidált vállalatok árbevétele és a saját vállalatok közötti kereskedelmi tevékenység nélkül a forgalom 2 százalékkal 244 milliárd forintra nőtt Magyarországon. A csoport 2017-ben 55 milliárd forintot fordított kutatás-fejlesztésre, az előző évinél 17 százalékkal többet.    Ezer új munkavállalóval 13 500-ra bővült a létszám tavaly, ezzel a legnagyobb ipari foglalkoztató a Bosch Magyarországon – hangsúlyozta Daniel Korioth.

Világszinten a csoport árbevétele 2-3 százalékos bővülhet 2018-ban a tavalyi 78,1 milliárd euróról – tette hozzá. A cégcsoport négy üzleti területen van jelen világszerte és Magyarországon, ezek a mobilitási megoldások, az ipari technika, a fogyasztási cikkek, és az energia- és épülettechnika.

Ismertetése szerint a magyarországi tevékenységének minden területén növekedést értek el 2017-ben: a fogyasztási cikkek terület árbevétele 37 százalékkal 174 milliárd forintra, az energia-épülettechnika 25 százalékkal 5 milliárd forintra, az ipari technika 16 százalékkal 14 milliárd forintra emelkedett. Az árbevételben a legnagyobb, 85 százalékos arányt jelentő mobilitási megoldások terület forgalma 10 százalékkal 1111 milliárd forintra nőtt tavaly – sorolta.    Közölte, hogy idén számos korábban elkezdett beruházást és fejlesztést adnak át, ezek közül kiemelte a hatvani logisztikai központot, és a Bosch Budapesti Fejlesztési Központ bővítését. A budapesti campus új részének építése 2018 második felében indul, és a tervek szerint 2021-ben adják át, az új komplexumba az automatizált vezetésen dolgozó fejlesztési osztályok kerülnek. Kitért arra is, hogy k+f tevékenységet négy itteni telephelyükön végeznek, mintegy 2300-an foglalkoznak ezzel. Tavaly 58 milliárd forintot költöttek beruházásokra, ezek között a legjelentősebb a hatvani regionális logisztikai központ, melyhez a létesítményt a vállalat a NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt.-től bérli. Az új központ a Bosch kelet-közép-európai régiós logisztikai tevékenységeit kapcsolja hálózatba a legmodernebb Ipar 4.0 technológiák segítségével – mondta.

Somogyi András, a cég magyarországi HR-vezetője kérdésre elmondta: a szakemberhiányt a vállalat a gyakornoki programmal igyekszik kezelni, és mindent megtesznek a meglévő dolgozók megtartásáért. A vállalat több száz magasan képzett mérnököt és technikust keres budapesti, hatvani, maklári, továbbá miskolci telephelyeire, a létszámbővítés folyamatos. A csoport 14 felsőoktatási intézménnyel működik együtt, négyben gyakorlatorientált duális képzést kínál.

A Bosch termékeivel 1898 óta van jelen Magyarországon. A cég idén ünnepli első magyarországi kirendeltsége megnyitásának 100 éves évfordulóját. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős, kilenc leányvállalattal rendelkező vállalatcsoport, Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója lett, hét telephellyel: Budapest, Pécel, Eger, Maklár, Miskolc, Hatvan, Kecskemét. Világszerte 402 ezer munkatársat foglalkoztatnak, 60 országban 440 leányvállalatnál.