Bevezetik a tőzsdére a BILK részvényeit

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) fölveszi a terméklistájára a BILK Logisztikai Zrt. törzsrészvényeit június 14-i  hatállyal, de az első kereskedési napról később döntenek.

A tőzsde honlapján közzétett vezérigazgatói határozat szerint a BILK 3 millió 437 ezer 500 darab, egyenként 0,8 euró névértékű, 2,75 millió euró össznévértékű, dematerializált, névre szóló törzsrészvényét vezetik be a BÉT-re.      A kibocsátó a bevezetési kérelem benyújtásakor zártkörűen működő részvénytársaságként működött. A részvényeivel ezért csak a szükséges feltételek teljesítése után kezdődhet meg a kereskedés, amit a bevezetéstől számított 90 napon belül külön eljárásban kérelmezhet – írták.

A budapesti székhelyű BILK Logisztikai Zrt. Közép-Európa egyik legnagyobb logisztikai központja. A több mint 182 ezer négyzetméternyi bruttó bérbe adható területtel rendelkező logisztikai park árbevétele 2017-ben 3,56 milliárd forint volt az előző évi 3,54 milliárd után. Adózott eredménye 2,45 milliárd forintra nőtt a 2016. évi 1,33 milliárd forinthoz képest.

A BILK nyilvános részvényértékesítést tervez intézményi és lakossági befektetőknek is, az ehhez kapcsolódó tájékoztatót már benyújtotta engedélyeztetésre a Magyar Nemzeti Bankhoz, és folyamatban van a nyilvános részvénytársasággá alakulás is – nyilatkozta Wáberer Lívia, a társaság vezérigazgatója a Világgazdaságnak a múlt héten. Azt is elmondta, hogy a BILK szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (szit) kíván működni, sikeres részvényértékesítés esetén a nyár közepén nyújtanák be az adóhatósághoz a szitté minősítési kérelmüket.